Joanne Kathleen Rowling

Minek emésztenénk magunkat? (...) Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele.

Talán nem buksz el olyan mértékben, ahogy én tettem. De az életben néhány bukás elkerülhetetlen. Lehetetlen úgy élni, hogy az ember ne bukjon el valamiben, hacsak nem élsz olyan óvatosan, hogy nem is éltél igazán. Ebben az esetben már elbuktál alapból.

Furcsa dolog, de ha az ember fél egy közelgő eseménytől, és szívesen lelassítaná az idő múlását, akkor hajlamos rá, hogy még jobban felgyorsuljon.

A halál (...) csak egy pillanat. Könnyebben elragad, mint az álom.

A régi tanároknak megvan az a bosszantó tulajdonságuk, hogy sosem felejtik el egykori diákjaik első szárnypróbálgatásait.

Te, ifjú lévén, nem tudhatod, hogyan gondolkodik és hogyan érez egy idős ember. Az öregen viszont számon kérhető, ha elfelejti, milyen volt fiatalnak lenni.

Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az.

Egyes reformokat igazol az idő, míg mások helytelennek bizonyulnak. A hagyományok egy részét illő és üdvös továbbvinni, de el kell vetni az idejétmúlt szokásokat.

Ahol nincs haladás, ott pangás és hanyatlás van. Az öncélú újításnak azonban nem engedhetünk teret, hiszen botorság elvetni az idő próbáját kiállt szokásokat!

A veletek született értékes tehetség kárba vész, ha nem építünk rá, ha nem aknázzuk ki szakszerű oktatással!

Van abban bátorság, ha nem álcázzuk az állatot, akik történetesen vagyunk.

Élő gyermekeink árnyai kísértenek a szívünkben. Sose tudhatják meg - hogy gyűlölnének minket, ha tudnák -, hogy növekedésük egyet jelent a folyamatos gyászolással.