Illyés Gyula

A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.

Álomvilágban él, kinek csak öröme van. Rosszul érzem, de legalább érzem magam!

Örökre szép, Mi szép volt egykoron!

Át- s átalakult vérem, bőröm, minden sejtje testemnek, bánatom, reményem. Mily lakócsere az agyban, a szívben! Bár nekem is a vakitó veszélyben a hűség daca volt a menedékem: más a jövőm, a járásom, beszédem! Egy nem változott, szívem egy lakóját nem cseréltem: úgy szeretlek, mint régen. Te vagy bennem a biztos állandóság. Te vagy - romolhatatlan láng!- a lényem.

S nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed.

Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.

Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga.

Növeli, ki elfödi a bajt.

Szeress, ne kérdezd, hogy miért, ha nem magamért: magadért, a jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért, mit meg is ízlelhetett ajkad, ennyiért, ízéért e friss pillanatnak.

Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.

Dicsérjék mások hálaadó lélekkel tanítójukat, az élet felé nékem egy kutya mutatta az utat.

Nekem az eddig meglévő írásjel is kevés.

Az íróság ot kezdődik, mikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összefűzésekor is; mert az is becsületvizsga; állítás, amiért helyt kell állni.

Aki a rettenetet elmondja, azzal már fel is oldja.