Hendrik Groen

Az öregek, akárcsak a gyerekek, folyton elvesztenek mindent, ám nekik már nincs anyukájuk, aki mindig tudja, mit hol kell keresni.

Nem baj, ha az ember olyasmivel is megpróbálkozik, ami igazából nem különösebben érdekli. Addig is történik valami.

Manapság annyira jók az orvosok, hogy szinte alig lehet találkozni egészséges emberrel.

Ismét megértem a tavaszt! Gyerünk, tovább, előre, fáradhatatlanul! Megkóstoljuk az idei első szabadföldi epret, aztán megpróbáljuk elcsípni a Tour de France-t, eszünk az új heringből, meglátjuk az első havat, szilveszterezünk egyet, és már jöhet is a következő tavasz! Fontos, hogy az ember egyértelmű célokat tűzzön maga elé.

Csak nagyon ritkán van a számon, ami a szívemen. Biztonsági játékos vagyok. Specialitásom: jóllakatni a kecskét, megőrizni a káposztát.

Esténként visszatekintve sokszor kénytelen megállapítani az ember, hogy aznap sem történt semmi említésre méltó. Habár mi az, hogy említésre méltó? Van, akinek már az bearanyozza a napját, ha kap egy plusz mézes puszedlit a kávéjához.

A kamaszok idegenül érzik magukat a nyuggertársaságban. A nyugger végtére nem ért semmit, rosszul hall, nincs számítógépe, lassú, fogalma sincs a divatról és a zenéről, ráadásul mindig csak keksszel kínál. Két külön világ. A kisgyerekekkel más a helyzet. Vidáman csacsognak, és még nem tanulták meg, mi az, hogy valami kínos. A nyugger és a pelusos: nyerő, jól működő páros.

Az öreg ember mindig sóhajt és nyög. Olykor valóban megerőlteti magát, vagy fáj neki valami, de általában inkább csak megszokásból.

Túl sok ember van, aki túl fontosnak gondolja magát, vagy azt, amit csinál. Pedig senki sem több, mint homokszem a sivatagban, mint porszem a világegyetemben.

Nem kell ahhoz nagy vihar, hogy egy öreg fát kicsavarjon a földből. Már egy enyhe szellő (...) végzetes lehet. Minden napot úgy kellene megélnünk, hogy az lehet az utolsó, de nem: értékes utolsó óráinkat feszt fanyalgással és károgással pazaroljuk el.

Az étellel nem viccelünk! A készítése közben szabad nevetni, de magán az ételen soha!

Amikor az ember még gyerek, alig várja, hogy idősebb legyen. Felnőttként, nagyjából hatvanéves koráig elsősorban arra törekszik, hogy fiatal maradjon. Mire az ember megvénül, már semmilyen célja nem marad. Ez itt a létezés ürességének esszenciája. Nincsenek célok.

Egy gyerek naponta körülbelül százszor nevet. Egy felnőtt már csak nagyjából tizenötször. Valahol útközben elveszítjük a nevetést.

Olcsó húsnak olykor híg a leve, de előfordul, hogy a drágának még hígabb.

Ugyanazok a szavak az egyik embernek a pokolba vezető nyílegyenes utat jelentik, míg a másik a paradicsom áradó ragyogását olvassa ki belőlük.