Gerlóczy Márton

Nem tudni, mi a jobb: minél tovább gyereknek maradni, vagy minél előbb felnőni. Az egyetlen csalódás, ami teljesen bénítónak és visszafordíthatatlannak hat (...), amikor az ember saját maga vagy szerettei szenvedésein keresztül szembesül az élettel, és eszmél rá, hogy élete soha nem lesz kiegyensúlyozott.

Nem az élet értelme a fontos, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni róla.

A halál minden dimenzióban megtelepedhet, és egyetlen ellenszere, hogy az ember visszatér legéletképesebb alteregójához, mert azt szokták mondani, soha ne feledd el, ki vagy.

Immúnis lettem az érzékelésre, egyre több emlék és érzés tűnik el az életemből. Néha észbe kapok, hogy most valami mást reagáltam, mint ami ésszerű lett volna. (...) Már nem analizálok olyan élvezettel, nem figyelem az embereket, a körülöttem tomboló világot, nem tesz többé boldoggá egy illat vagy egy íz. Elfelejtettem rajongani.

Gyerekként az ember igazságtalanságnak tart mindent, ami szomorú.

Ha eloldjuk a köteleket, többé semmi sem köt majd a múlthoz, ami elől menekültünk.

Szükségem van egy arcra, egy ismeretlen tekintetre, aki barátságosan visszanéz rám a semmiből, ahonnan jövünk, és ahová tartunk.

A boldogtalanoknak létezik egy eldorádója, ahol boldogok, mert boldogtalanok lehetnek?

Minden döntésben százszázalékosan biztosnak kell lenni, minden lépés közben már a következőre kell koncentrálni, lehetőleg úgy, hogy azok össze is függjenek egymással.

Ha úgy élnék, hogy minden hibámat beismerem, energiám java részét az ebből érlelődő bűntudat emésztené fel.

A szerelem az egyetlen hasznos és működő illúzió.

- Miért kell neked mindenből drámát csinálni? Voltak nők az életedben, ahogy vannak, és lesznek is. - Nem. Csak nők voltak meg én, és az élet körülöttünk, amit néhanapján hasonlónak láttunk. Vagy egy darabig úgy csináltunk, hogy működjön az egész, csak tettettük, mert így szokás, aztán elszabadult a valóság, és kiütköztek a nemes cél érdekében eltitkolt nézetkülönbségek.

Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Ő az, aki meghallgatja és megérti.

A világ, az emberi élet, a tudomány, a művészet mind a kapcsolatok, összefüggések és kölcsönhatások kereséséről és értelmezéséről szólnak. (...) Ha az ember nem keresi és nem találja ezeket, úgy az ő kapcsolata szűnik meg az élettel. És szerintem csak azért félsz, mert nem mersz megélni semmit.

Nemcsak hogy nem találod a helyed a világban, de nem is keresed, nem mered magad odaadni senkinek és semminek, a kártyaváradban játszod a királyfit. De nehogy azt hidd, hogy nem lát rajtad át mindenki.