Francois de La Rochefoucauld

Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.

Ha ellenállunk szenvedélyeinknek, az inkább gyengeségünknek, semmint erőnknek tulajdonítható.

Az öregség: zsarnok, aki a halálbüntetés terhe mellett tilt el bennünket a fiatalság minden örömétől.

Jobban járunk, ha az eszünket arra használjuk, hogy elviseljük a bennünket ért bajokat, mint hogy azon töprengjünk, miféle bajok is érhetnek.

A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.

A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.

Az emberi tehetség minden fajtájának, akárcsak a fáknak, van saját jellege s megvannak a határai.

Mások iránti bizalmunk legnagyobbrészt a saját magunkba vetett bizalmunkból fakad.

Van olyan szépség, amely sokkal vonzóbb tökéletlenségében, mint teljes befejezettségében.

A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.

Rendszerint nem azért vannak titkaink a barátaink előtt, mert nem bízunk bennük, hanem inkább azért, mert nem bízunk önmagunkban.

Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.