Francois Lelord

A boldogság gyakran meglepetésként éri az embert.

Ráébredünk, hogy a kalandok vagy élmények, amelyek azelőtt felkavartak, örömmel vagy szomorúsággal töltöttek el, immár hidegen hagynak. Úgy tűnik, mióta a szeretett lény eltűnt az életünkből, nem igazán vannak érzéseink... Eszünkbe jut, vajon érzékeinknek ez a kábultsága nem végleges-e? (...) A szerelmi bánat többi eleme természetesen lassan elcsendesül, már nem fáj a hiány.

A boldogság egy jó kirándulás gyönyörű, ismeretlen hegyek között.

Az örökkévalóság nem örökké tartó idő. Az örökkévalóság kívül van az időn, egyszerre foglalja magában a múltat, a jelent és a jövendőt.

A szerelem az, ha tudunk ábrándozni, aztán abba tudjuk hagyni az ábrándozást.

Boldogtalanság, ha elválasztanak azoktól, akiket szeretünk.

Az időérzékelés nagyban függ attól, az ember éppen mit csinál, mit érez.

Az érzelmeinket nem tudjuk befolyásolni, és ezért sem magunknak, sem másnak nem tehetünk szemrehányást.

A jelen egyszerre az örökkévalóság és a semmi, hiszen létrejötte pillanatában máris nem létezik.

Az embernek rengeteg oka van boldogtalannak lenni. (...) Ezért aztán ha alkalom adódik a boldogságra, azt mindig kihasználjuk! Fütyülünk a holnapra, úgyse lehet kiszámítani!

Szeretném, ha lelassulna az idő... szeretném, ha lenne időm élvezni az életet.

Mikor látom magamat a tornaterem tükrében ugrabugrálni, vagy amikor kozmetikumaimmal kenceficézem magam, eszembe jut, mire jó ez? Miért is nem fütyülök az egészre, és adom meg magam végre?

A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.

Néha úgy érzem, az élet egy átverés.

Gondoljon mindazokra, akikre nem fordít elég figyelmet, mert egy napon, mikor eltűnnek az életéből, túl késő lesz!