Feldmár András

Ha csupán némi bűntudatot érzel, mert valami rosszat csináltál, nem kell mást tenned, csak változtatni egy kicsit.

Igenis fel lehet nevelni úgy egy gyermeket, hogy soha nem szégyenítjük meg. Ugyanakkor, elsősorban Kelet-Európában, meg a Balkánon, az egész kultúra, az iskolarendszer azon alapul, hogy megszégyenítik és megalázzák a gyerekeket.

Én úgy látom, a pillanat, amikor egy gyerek elgondolkodik azon, mit mondjon egy felnőttnek, tragikus pillanat.

Freud ismétlési kényszernek és hatalmi ösztönnek nevezte azokat a jelenségeket, amelyeket (...) trauma vált ki. Mindezek olyan, általunk kifejlesztett, automatikus szokások, amelyekkel igyekszünk megvédeni magunkat, nehogy a rossz, a fájdalmas még egyszer megtörténhessen.

Amint tudatosítod magadban, hogy vannak bizonyos automatikus szokásaid, nagyon kemény munkával le tudod állítani ezeket a szinte számítógépes vírus jellegű működéseket.

A felébredés egyetlen módja, hogy először tudatosuljon bennünk: bizonyos dolgokat automatikusan csinálunk. Észre kell vennünk az automatikus szokásmintázatainkat, amelyek a szívünkből-lelkünkből jövő válaszreakciókat helyettesítik.

Alapvetően kétféle tanulás létezik. Megtanulunk cselekedni, és megtanulunk elkerülni dolgokat.

Több kutatás kimutatta már, hogy sejtnyi korunk óta emlékszünk mindenre, ami velünk történt.

Az anyaméhben lenni egyfajta ígéret, hogy az anya mindig ott lesz velünk a külvilágban is. Ha nincs ott, akkor az embert csúnyán elcsábították és cserbenhagyták. Ez a megtévesztés akkor kezdődik, ha az anya figyelme bármilyen okból elvonódik a gyerekről - és itt most nem vádolok senkit, egyszerűen így zajlik. Ha az anya nem tud odafigyelni a gyerekére, akkor a gyerek úgy érzi, elcsábították és átverték. Ígéretet kapott, amelyet nem teljesítettek.

Sokszor az ún. őrültség vagy elmezavar lényegében azt jelenti, hogy az ember emlékszik valamire, de fogalma sincs, mire, és nem is tudja, hogy emlékszik.

A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás. Akkor jön el, amikor úgy dolgozom, és úgy létezem egy adott pillanatban, hogy még időm sincs másról gondolkodni.

A trauma tulajdonképpen nem az, ami történt veled, hanem a trauma az, hogy soha senkivel nem lehetett erről beszélni. Az az élmény megfagyott.

Vegyünk egy olyan egzisztenciális helyzetet, mint például a kétségbeesés vagy a stressz, medikalizáljuk, kezdjük el gyógyszeresen kezelni - és máris van egy milliárdos gyógyszerüzletünk!

A terápiában engem az érdekel, hogy azt keressük, hogyan lehet élni egy (gyakran őrült) társadalomban ép elmével.

Ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak kinyitjuk magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt.