Faludy György

Imádtuk egymást, aztán menekültünk, mert csábított, de megborzongatott, hogy a gyönyör gyönyörű zuhatagján fekszünk s ott leszünk semmivé.

Múlt nélkül nincs jelen; minden dolgunk egységes folyamat, s ugyan mit tudhat mondani, aki belőle kiszakadt?

Egymás nélkül nem tudunk többé élni. Naponta földre sújt az iszonyat, hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam régen lejárt. Már csak pár pillanat.

Mért könnyű? S mért hoz minden évszak gyümölcsöt? Mert megláttalak s tudtam, hogy belül is oly szép vagy, mint kint; szobor, min nem farag tovább az ember; lény, kin semmit sem kell már változtatni.

Üres napok. Ülök a félhomályban. Elfog a melankólia és megalkuszom a mulandósággal.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk és forró, mint forrongó szellemünk. Nem teljesült vágy, de égő ígéret, közös jövő és felzengő ítélet, nem hűs palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora, de erjedő must, könnyeinkben úszó tárogatószó.

Az emberiség égető problémáinak megoldása mindig elmarad, mert kiderül, hogy a problémák hol nem égetőek, hol nem megoldhatóak, hol nem problémák.

A hindu gondolkodás baja: hogy a tényeket nem veszi figyelembe. A modern európai gondolkodás baja: hogy csak a tényeket veszi figyelembe.

Boldog embertől boldogsága okát tudakolni olyasmi, mintha az ember kilencven esztendős aggastyántól akarná hallani a hosszú élet titkát. Nem tudja. Mégis, ha sarokba szorítanak, valahogy ilyesmit mondanék: "A barátság és a szerelem állandó jelenléte és a hatalomvágy, a kapaszkodás és a pénzszerzés ingerének állandó távolléte már maga is boldogság. Jelentős segítséget ad a boldogsághoz a fontos, vagy fontosnak képzelt tevékenység. Mindegy, akár testi vagy szellemi aktivitásról van szó. Nehéz depressziót érezni, ha az ember kertjében rózsafákat ültet vagy éppen verset ír. És mindez akkor is aktivitást jelent, ha passzív formában jelentkezik - vagyis, ha az ember zenét hallgat, könyvet olvas, figyeli a természetet, festményekben gyönyörködik. Akármerre indulok, egy-egy nagy lépést teszek mérföldes, mesebeli csizmában a boldogság felé."

Mindig csodálkozom, mikor egyes barátaimtól és ismerőseimtől hallom: szeretnének olyan boldogok lenni, mint amilyennek én látszom. Nem tudom, mennyire igaz ez, vagy sem. A boldogság nem mérhető semmiféle műszerrel, kérdezőlappal vagy szellemi meghatározással. Nem tudom, boldog vagyok-e, vagy sem. De az engem körülvevő boldogtalanság mennyisége és intenzitása mindig meghökkent. A boldogtalanság ugyanis látható, nyilvánvaló, és ha nem is mércével, de azért elég pontosan mérhető.

Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben. 

Egyszerre mégis otthon vagyok nálad, s fölöttünk a szerencse őrködik. Beszélgetésünk folyója kiárad, és megtanultuk, hogy időnk rövid.