Faludy György

Valómnál jobbnak, nemesebbnek játszom előtted magamat. Attól vagyok jobb, mert szeretlek s mert felemellek, magasabb.

Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek. Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok és kevesebbet értek.

Most elmentél s mint golyót a fában hagytad szívünkben minden szavadat, s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban, hogy bennünk csak a borzalom maradt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan, de lelkemben még égi fény ragyog.
Hogy tudnám testem börtönét levetni? Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni, Istenszobrász! A márvány én vagyok.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm, sértett gőgömben értőm és kísértőm, kínok közt, gondjaimtól részegen, örökzöld földem és egész egem, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron, kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász.

Ha életem csordultig tele rosszal: boldogságom kis törmelékeit idézem fel, melyeket kintről hoztam s bennem laknak. Ez mindig felsegít.

Isten e szörnyűségek mellől elfordult és Krisztusra nézett: "Menj a Földre, fiam. Az emberek gyalázata felér a magas égig. Ha még téged is felfeszítenek, úgy bűneiket megbocsátom nékik."

Az, mit ma megtanultunk, jobban köt össze másnap. S mire való a múltunk? Hogy elmondjuk egymásnak.

A lépcsőről spirituális Zenének hangzik, ha lemégy, S megérzem ágyékod haján is Szerelmünk égi lényegét.

Mit valljak néked még e földön, Hol testemnek te vagy a börtön És lelkemnek a láthatár?

Árkon-bokron kergethetsz hét világnak: a hangutánzó szók utánam szállnak...

Vállad akasztófáján lóg a testem, szemed kútjában öngyilkos leszek. A tőr kihull kezemből. Térdre estem eléd. Gyűrött zsebkendőt lengetek.
Bőrig vetkőzöm és tovább. Kitárom magamat, oly mezítlenül, ahogy anyám megszült. Nincs tőled e világon védelmem, csak ha védtelen vagyok.

Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad; nézésed kék halai bennem úsznak; megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok; az ablak: abból nézem a világot, s a labirintus: mindig benned járok.