Faludy György

Azt tartják, hogy a szesz öl, butít és nyomorba dönt. Holott éppen a fordítottja igaz: a szellemi elnyomás, a kizsákmányolás és a butaság dönt alkoholba.

Le télen az Amazonászra luxusban, míg csak van vize, nyáron Báliba, Saint Tropez-be (nem tarthat vissza senki se),
s ha nincs reá mód, üljetek le a TV-hez olcsóbb utakra, hallgassatok rossz zenét, filmet, mely nem hatol le a tudatba.

Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen.

A huszadik század véres borzalma közt mennyi boldogság s gyönyörűség volt: könyv, állat, ember, szó, virág, kép, szobrok, míg nem borult hitvány ködbe az égbolt.

A költőnek az a szokása, hogy azt, amit hisz, azt megírja, függetlenül attól, hogy mi fog történni.

Az ég ott fenn még csupa csillag; ösvényünk itt lenn csupa illat; és a boldogság mennyei
parfümjét nem gyűjtöm flaskába: jaj annak, aki megtalálja, jó annak, aki keresi.

Valaki egyszer azt állította, hogy sok könyvet felejtettek el méltatlanul, de egyetlen könyvet sem őriztünk meg érdemtelenül.

A lét egyszerre iszony és csoda. Nincs rendező? Vagy van? Hol? Kicsoda?

Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem így idegenített el mindentől a világon. Aztán megszerettetted a világot velem.

Az ismeret ma mindenkit magányos toronyba zár, ahol a téboly szálldos, hol nem lelünk hitet, harmóniát,
gyógyszert a halál és a jövő ellen, sem vigaszt. Mentől többet tud az ember, annál kétségbeejtőbb a világ.

Kihunyt tüzek, multévi estebédek füstjét elérni egyszerűbb, mint téged,
egy gombostüre mit az óceán benyelt, könnyebben lelnék, mint reád.
Idő és űr és végtelen közöny állott közénk. Most elfog az öröm
és felrugnám a házfalat. Mert mégis megtaláltalak.

Ha az ember meghal, minden dolga olyan, akárcsak sohasem lett volna.
Egy helyen marad meg igaz valója: a fénysugáron, mely leválik róla.

S az a szabadság, amikor az ember erkölcsi ítéletéhez híven, s tekintet nélkül érdekeire, választ elv s elv, rendszer s rendszer között, s magáévá teszi az egyiket, avagy elfogadja a másikat, vagy visszautasítja mind a kettőt.

Egykor magamról hittem, hogy abszolútnak jöttem a földre, és elérek, mit akarok, akármit mint az autochtón zsarnok, úgy térben mint időben. Azóta ráébredtem, hogy relatív vagyok csak.