Erling Kagge

Szép időben sétálni - ám otthon ülni, ha fúj a szél, esik az eső vagy havazik - azt jelenti, hogy megfosztjuk magunkat az élmény felétől. Talán éppen a jobbik felétől.

Ültem már finom pezsgőt iszogatva egy kényelmes nappaliban a kandalló előtt, de szerintem az ilyesmit általában kissé túlértékelik; nekem eddig semmi sem ízlett még jobban, mint amikor alaposan átfagyva megittam egy forró puncsot odakinn a jégen.

A világ nem olyan, amilyennek látszik, a világ olyan, mint te magad.

Ha elszánod magad egy hosszú útra, az jó; ha otthon maradsz a fotelben, az is jó. De ha túl könnyen jutsz valamihez, hamar elvész belőle az öröm.

A pillanat és az örökkévalóság nem feltétlenül ellentétei egymásnak. Amikor az idő megszűnik, mindkettőt egyszerre élhetjük át.

A múlt elmúlt, ezért nem létezik; a jövő még nem kezdődött el, tehát nem létezik; a jelen pedig csupán a kettő közötti határt jelenti, melynek nincs kiterjedése, ezért az sem létezik - az egészet mi magunk konstruáljuk azért, hogy rendet teremtsünk a gondolataink között.

A csend sokszor jó barátunk, olyan luxus, ami többet ér, mint álmaik tárgya.

Kérdések, válaszok, kérdések, válaszok. Az életet a csodálkozás viszi előre.

A kalandvágyó felfedezők egyik legfontosabb adottsága a csodálkozásra való képesség. Számomra ez az egyik legtisztább örömforrás, amit el tudok képzelni. Szeretem ezt az érzést. Gyakran csodálkozom, szinte bármin: utazásaim során, olvasás közben, amikor másokkal találkozom, amikor írok, amikor érzem, hogy ver a szívem, vagy amikor a napfelkeltét bámulom. A csodálkozás az egyik leghatalmasabb velünk született erő. Egyben egyik legértékesebb képességünk.

Én magáért a csodálkozásért csodálkozom. A csodálkozás a cél maga. Egy kisebb felfedező út. Még ha olykor szolgál is olyan apró magokkal, amelyek kikelve később több tudáshoz vezetnek.

Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elűzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.

A legtöbb ember számára az Antarktisz távoli és ismeretlen hely. (...) Abban reménykedem, hogy ez így is marad. Nem azért, mert sajnálom másoktól, hanem mert úgy érzem, hogy az Antarktisznak az a küldetése, hogy ismeretlen földrész maradjon.

A titok, hogy hogyan juthatunk el gyalog a Déli-sarkra, az, hogy elégszer tegyük egyik lábunkat a másik elé. Ez önmagában könnyen kivitelezhető. Hiszen egy egér is képes megenni egy elefántot kis falatokban. A kihívás abban rejlik, hogy valóban ezt akarja az ember.

A világ kizárása nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a környezetünknek, ellenkezőleg: kicsit élesebben látjuk a világot, kézbe vesszük az irányítást, és próbáljuk szeretni az életet.

A gondolatelterelés egyre újabb lehetőségei - a sorozatok, az e-könyvek, a telefonok és játékok - inkább következményei velünk született igényeinknek, semmint okai. A nyugtalanság mindig is velünk volt, természetes állapotunk.