Émile Ajar

Ismerek egy csomó kiskrapekot (...), akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek. Nem fogom megjátszani magam az élet kedvéért, szarok rá, sose láttuk egymást.

Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek.

Rohadtul éreztem magam a bőrömben. Még kólát inni se volt kedvem. Megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez a nap semmivel se inkább a születésnapom, mint a tegnapi vagy a holnapi, és hogy különben is, a születési-dátum-ügy, ez úgyis csak kollektív szerződés.

Csak az örökkévalóság tart örökké.

Az emberek jobban ragaszkodnak az életükhöz, mint bármi máshoz, és röhögnöm kell rajtuk, ha arra gondolok, mennyi szép dolog van a világon.

Nem tudom, miért pikkeltem rá, de azt hiszem, azért, mert már kilenc- vagy tízéves voltam, és már nekem is kellett valaki, akit utálhatok.

Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!

Nincs szemetebb dolog, mint erőnek erejével beletukmálni az életet az olyan ember pofájába, aki már magatehetetlen, és nem akar tovább szolgálni.

Az idő lassan jön a sivatagból a tevekaravánjaival, és (...) nem sürgős neki, mert az örökkévalóságot szállítja.

Az élet úgy élteti az embereket, hogy közben nem nagyon figyel oda, mi történik velük.

Egy kicsit elszórakoztam vele, hogy megijesztettem az autókat, az utolsó pillanatban futottam át. Az emberek félnek tőle, hogy gyereket találnak gázolni, és élvezet volt érezni, hogy nem voltam mindegy nekik.

Már rég kifigyeltem, hogy az öregek azt mondják: "fiatal vagy, előtted ez élet", és jóságosan mosolyognak hozzá, mintha örömük telne benne. Felálltam. Jó, tudom, hogy előttem az egész élet, de azért nem fogom emészteni magam miatta.

Leültem a lépcsőre, és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólásmondás.

Mosolyogva magyarázta, hogy semmi se fehér vagy fekete, és hogy ami fehér, az gyakran fekete, csak titkolja, és a fekete meg néha fehér, csak átverték.

Tele volt csodálatos dolgokkal, amikre nincs kifejezés, és így benne maradtak a szívében.