Darvasi László
1962. október 17. — magyar író és költő
Isten (...) a távolságával gyógyít és ad reményt, bármennyire is érezzük a közelségét.
Ha azt mondod, te őszinte akarsz lenni a művedben, újfent hazudsz. Nem őszintének vagy hazugnak, jónak vagy rossznak kell lenni, hanem jó mondatokat kell írni. A jó mondat az olyan, amiben a hazugság és az őszinteség IS egyaránt benne van. Adekvát. És nem tudod, miért az. A jó mondatokból meg legyen vers. Ha lehetséges.
Nagy úr a remény, sok a tartománya, sokfelé is jár, de én már régen találkoztam vele. Talán föl se ismerném.
Nem tudta már, mi a magány, a kivetettség vagy láthatatlanság. A hold neki sápadt, a csillagok neki szikráztak, a szellő az ő tarkóját hűsítette, s a szájába illesztett fűszállal most már akkor zenélt, amikor csak kedve támadt. Nem volt többé magányos. Ő maga volt a magány, ami, akár egy hatalmas lélegzet, szerteáradt a földeken, s amit senki sem látott, és mégis mindenki érzett, amikor az életére gondolt.
A magány rendre tanítja a lelket.
Az emberélet útjának felét elérni, e rettentő küszöböt átlépni nem jelent egyebet, mint hogy már nem élünk annyit, mint eddig. Most már kifelé sodródunk a világi időből, és ez olyan borzasztó. Megfordították a lemezt, gyerekek.
Az ember nem azért sportol, hogy erősebb, szebb és gazdagabb legyen. Mindez smafu, hamis sportigazolás, lyukas oldalháló. Az ember azért sportol, hogy győzzön.
Tudd csak meg, hogy a csodák arra valók, hogy az embert boldogtalanná tegyék. A csoda eltéríti az embert az élet valóságától, eltéríti a természet és az élet természetes folyásától, s olyan események felé tereli a reményét, amelyek egyszeriek és ismételhetetlenek! Az ember élni, boldogulni vágyik. S ki élhet egy olyan házban, melyet csak egyszer, egyetlen pillanatban látott?! A csoda az élet üres formája! Az emberek többsége képtelen megelégedni a csodák egyszeriségével! Újra és újra át akarja élni őket. Ez az, ami lehetetlen! A csoda nem ismétlődik.
Hagyni kell a gyereket, üsse meg magát. Aztán majd gondolkodni is fog a világon, nem csak rohangálni benne.
A lélek fájdalmánál nincsen súlyosabb sérülés. A sebek begyógyulhatnak, de az igazi fájdalom nem gyógyul és nem enyhül, és gyógyírja csakis a halál lehet.
Egész idő alatt azt a, mondjuk így, tényezőt kerestem, amely elválasztott tőle. A teste, a mozdulatai, egy pillantása, ahogy öltözik, illatok, hangsúlyok és hazugságok, a szavai, a némasága, bármi. Ám az életének minden fölfedezett, megtalált és leltárba vett részlete és töredéke inkább hozzákapcsolt, egyre közelebb és közelebb vitt hozzá. Hogy aztán végül a befejeződő egész válasszon el végérvényesen tőle.
A férfibarátság kényesebb dolog a szerelemnél, mert alapvetően nem vágyból vagy kíváncsiságból lesz, hanem együttérzésből. A férfibarátság a magányt győzi le, na jó, odázza, és demokratikus természetű, a szerelem viszont önzés és zsarnokság. Szabadság és szerelem, az egy komoly fiatalkori tévedés, hogy együtt mehet a kettő.
Férfi és nő között nincsen apróság, nincsen lényegtelen kérdés. Ha egy fogkefét odébb tolsz, az többtonnás mozdulat. (...) Férfi és nő között a legapróbb félreértések vezetnek a legnagyobb lelki eszkalációkhoz.