Dan Brown

Nincs kreatívabb... és nincs pusztítóbb... mint egy ragyogó elme, aki a rosszat választja.

Amikor a világ problémáiról van szó, globális járványként pusztít a hárítás.

A tudomány gyógyíthat vagy ölhet. Annak az embernek a lelkétől függ, aki alkalmazza a tudományt.

Az isteni kinyilatkoztatás néha csak annyit jelent, hogy ráhangolod az agyadat arra, amit a szíveddel már úgyis tudsz.

Szellemünk sokkal nagyobb kínokat képes ránk hozni, mint a testünk.

Semmi sem kelti fel úgy a kíváncsiságot, mint az emberi tragédia.

Az emberi szellem uralomra vágyik a saját porhüvelye felett.

Az elménk néha olyasmit láttat velünk, amit a szívünk igaznak szeretne hinni.

Az ég közelít a föld felé... Isten kapcsolatba lép az emberrel. Ennek a folyamatnak, jött rá Langdon, az ellenkezője is lejátszódik minden este. A nap lebukik nyugaton, és a fény visszatér a földről az égbe... hogy felkészüljön egy újabb napra.

- Maga hisz Istenben? (...) - A tudomány azt mondja nekem, hogy Istennek léteznie kell. Az agyam azt mondja, hogy soha nem fogom megérteni Istent. És a szívem azt súgja, hogy nem is kell megértenem.

A csodák nem mások, mint mesék, amelyekbe mindannyian belekapaszkodunk, azt kívánva, bár igazak volnának.

Húzd ki magad, mosolyogj, hadd törjék csak a fejüket, hogy mitől van olyan jó kedved.

A gazdagság bölcsesség nélkül gyakran katasztrófához vezet.

Úgy élni a világban, hogy nem ismerjük a világ értelmét, olyan, mint egy nagy könyvtárban bóklászni, de meg sem érinteni a könyveket.

Amikor egy kérdésre nem adható helyes válasz, akkor csak egy becsületes eljárás marad... A szürke zóna az igen és a nem között. A hallgatás.