Carlo Rovelli

Vakáció idején mindig jobban megy a tanulás, hiszen az iskola nem vonja el az ember figyelmét.

Tudásunk gyarapodik, ehhez nem fér kétség. Korábban még álmunkban sem sejtett dolgokat tesz lehetővé. De ezzel a gyarapodással újabb és újabb kérdésekre kell választ találnunk. Új titkokat kell megfejteni.

A tudomány - még a kísérletezés, a mérés, a matematikai számítások és a szigorú következtetések előtt - meglátásokból, képzetekből támad. A tudományos tevékenység legfőképpen elképzeléseken alapul; a tudományos gondolkodásnak elengedhetetlen része, hogy a dolgokat az addig megszokottól eltérő módon "lássuk".

Maroknyi elemi részecsketípus minden; ezek a részecskék megszakítás nélkül rezegnek és hullámzanak lét és nemlét között; ott nyüzsögnek a térben akkor is, amikor úgy tűnik, semmi sincs jelen; a végtelenségig elegyednek egymással, mint valami kozmikus ábécé betűi, hogy együtt elbeszéljék a galaxisok, a számtalan csillag, a kozmikus sugarak, a napfény, a hegyek, erdők, búzamezők történetét, s nemkülönben az ünneplő fiatalok mosolyáét meg az éjszaka fekete és csillagos égboltjáét is.

A fizika szélesre tárja az ablakot, hogy messzire ellássunk. S amit látunk, mind bámulatba ejt bennünket. Rádöbbenünk, hogy telis-tele vagyunk előítéletekkel, és hogy a világról alkotott intuitív képünk részleges, maradi, elégtelen. A világ a szemünk láttára, továbbra is változik, lépésről lépésre, ahogyan egyre jobban észleljük.

Tudva persze, hogy bármikor tévedhetünk, minden pillanatban készen állunk arra, hogy egy újabb nyom felbukkanásakor esetleg meg kell változtatnunk gondolatainkat; de tudjuk azt is, hogy ha ügyesek vagyunk, ha helyesen értelmezzük a nyomokat, akkor a keresés eredményt fog hozni. Ez a tudomány.

Erkölcsi értékeink, indulataink, szerelmeink semmivel sem lesznek kevésbé valóságosak amiatt, hogy a természet részét alkotják, hogy osztozunk rajtuk az állatvilággal, vagy hogy fajunk sok millió éves fejlődésével alakult ki, s ez a fejlődés határozta meg őket. Sőt még igazabbak emiatt: mert valóságos létezők - maga az összetett valóság, amelyből mi magunk is összetevődünk.

Tér van épp elég odafent, és gyerekes dolog lenne azt képzelnünk, hogy a legközönségesebb galaxisok egyikének ebben az eldugott kis szegletében volna valami különleges. A földi élet csupán kis kóstoló abból, hogy mi minden megtörténhet a világegyetemben. A mi lelkünk csak egy a sok közül.

Úgy születünk és úgy halunk meg, mint a csillagok, egyénként és közösségként is.

Ugyanabból a csillagporból lettünk, amelyből minden más dolgok is lettek, és akár elmerülünk a fájdalomban, akár nevetünk, és felragyog arcunkon az öröm, csak azok vagyunk, amik nem tudunk nem lenni: világunk egy része.