Benyák Zoltán

A politika gyorsabban évül el a divatnál.

Egyformák vagyunk mi, emberek, de viselkedésünkben azért vannak különbségek. Az egyikünk aljasabb, mint a másik.

Minden szervezet számára, amely egynél több ember csoportja, a tisztesség csupán vágyálom.

Minden növény, minden állat, amely felnő, tenyészik, majd egyaránt elpusztul, de nem hal meg igazából. Csak az őt formáló erő ölt más-más alakot.

A nők befogadók, ezért csodálatosak. A férfiak kiadnak magukból mindent. A sérelmeiket, a tévelygéseiket spriccelik szét a világban. Ezt örökítik át új generációkra. Ezt a borzalmat a nők fogják fel, és próbálják élhetővé szelídíteni.

Az igazság mindig az, amitől a legjobban félünk.

Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha.

Minden megismételhető, és meg is ismétlődik, ha nem vagyunk óvatosak.

Ha Isten olyannak akart minket, mint a parancsolatok, akkor miért nem eleve olyannak teremtett?

A háború egy olyan fekély, ami nem szívódik fel teljesen soha, csupán arrébb vándorol a Föld testén, mindig más országokat fertőzve meg.

A szerelem hatalmának le kellene győzni a hatalom szerelmét.

Lehetséges, hogy aki gyógyítani akar, végül fertőz.

Az ember egyre kapkodóbban él. Nem képes már tudomásul venni, hogy egy élethossz alatt alig néhány dologgal tud érdemben foglalkozni. Mindent akar. Habzsolna. Ebből aztán pokoli gyorsasággal egyre több művészeti irányzat, politikai ideológia, vallási hóbort, szokás, trend, divat üti fel a fejét. Gyorsabban nyílnak el, mint a legrövidebb életű virág, úgy lobbannak fel, mint a szilveszteri tűzijáték szikrái az újév egyetlen pillanatában.