Bartis Attila

A madár tud repülni, te meg nem. Igazságtalanság csak ott van, kisfiam, ahol valaki dönthet.

Aki nem tud örülni, annak a fájdalmaiban nem hiszek.

Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.

A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserűsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bűntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik, és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. És végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek szövetségesei, mert szeretik.

A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van.

Néha nagyon kevés is elég a megkeseredéshez. Van, akit még a háború sem keserít meg, és van, akinek elég, ha egyszer megszégyenül. Nincs honnan tudjuk, kinek mennyi kell.

Isten a megkeseredetten nem segít. Aki emberben nem tud vigaszt találni, annak Isten is csak díszlet.

Ha az ember verset ír, előbb-utóbb elküldi őket egy lapnak. És a lap előbb-utóbb vagy leközli, vagy nem közli le. És ha leközli, az ember vagy tud örülni neki, vagy nem. És ha tud, akkor van egy boldog éjszakája. És ha nem tud, akkor van egy pocsék élete.

A valóság előbb-utóbb mindig a hazugságok fölé kerekedik.

Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elfelejteni. Túlélni igen, megbocsátani igen, megbánni, jóvá tenni igen, letagadni igen, de elfelejteni soha.

Lehet, hogy nincs prímább hely Isten szívénél, csak a kötelező örökkévalóságnak ne lenne olyan félelmetes az ára. Ne lenne olyan félelmetes lemondani erről a pár esztendőnyi őszi mocsokról meg tavaszi verőfényről, amiben én mégiscsak én vagyok.

Addig nehéz, amíg fel nem fogjuk, hogy mostantól mi a valóság. (...) Tudomásul venni, elfogadni. Egyáltalán felfogni. Ez szokott a legnagyobb gond lenni a valósággal. Hogy ember számára néha felfoghatatlan.

Jót tesz az embernek, ha nem csak úgy egyszerűen szabad, hanem naponta szembesül is ezzel. Ha nem áll módjában elfelejteni, hogy a szabadság nem evidencia.

Fotográfus leszek. Még az is lehet, hogy az ilyesmi ilyen egyszerű. Hogy igenis létezik egyetlen pillanat, amikor az örökkévalóság ígérete belepetézik az emberbe. A puszta vágy mindenkiben megvan, de ígéretet kevesen kapnak.