Idézetek a vidámságról
Képtelen vagyok bármi értelmeset mondani. Merthogy nem írtam köszönőbeszédet. Kár, hogy ilyesmit nem lehet készen venni. Itt egy erős piaci rést látok. Egy Dolce & Gabbana-beszéd biztos nagyon szép lenne.
Ha a forgatáson eltüsszentem magam, 40 ember jön mindjárt valami csodagyógynövénnyel. Bokszolni is azért kezdtem el, mert ez az én válaszom azokra a figurákra, akik fehér pizsamában egymás chi-jét tapogatják.
Motorral járok munkába. Farmer, csizma meg egy bőrkabát, ami annyit nyom, mint én. Ha fekete lenne, azt lehetne hinni, hogy Brando-komplexusban szenvedek. Pedig nem.
A lányok bonyolultak. A hozzájuk járó használati utasítás 800 oldal, amiből legalább négy fejezet hiányzik, rosszul van fordítva, és alig érthető.
Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.
A boldogság az, amikor a fogorvos azt mondja, nem fog fájni, aztán a fúró bekapja a kezét.
Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.
Ha nem lehet úgy, ahogy akarod, akard úgy, ahogy lehet!
Az élet olyan, mint a motor. Be kell rúgni, másként nem megy.
A nő olyan, mint egy teafilter: csak akkor látod az erejét, ha forró vízbe teszed.
Időnként elgondolkodom azon, vajon tényleg illenek-e egymáshoz a nők és a férfiak. Talán jobb lenne, ha csak szomszédok lennének, és időnként átugranának egymáshoz.
Mielőtt valakiről ítéletet mondasz, sétálj néhány kilométert a cipőjében. És így, ha elítéled, néhány kilométerrel messzebb vagy tőle, és a cipője is nálad maradt.
Isten talán azért teremtette a sivatagot, hogy az ember elmosolyodhasson, amikor meglátja a datolyapálmákat.
A bátorság nem más, mint egy másodpercig visszatartani a félelmet.
Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.