Idézetek a vidámságról
Aki a szavak hangulati értékét nem érzi, az pancser. Nem ügyefogyott, nem is kétbalkezes, hanem igenis pancser. Így, kedélyesen és magyarul.
Mindig is azt vallottam, hogy életkorunkból sem letagadni, sem ahhoz hozzáadni nem okos dolog. Ne üljünk fel annak a csalfa szólásmondásnak, mely szerint ki-ki annyi éves, amennyinek látszik, nem igaz továbbá az sem, hogy mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát, hamis az a tétel is, miszerint "nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal" (hajdani sláger), szent igaz ellenben, hogy mindenki annyi éves, amennyi a személyi igazolványába bele van írva.
Mintha hájjal kenegettek volna... De miért jó az, ha az embert hájjal kenegetik? Miféle hájról van szó tulajdonképpen, s melyik részén kenegetik azt, aki ettől olyan pompásan érzi magát? S ha már itt tartunk: minden hájjal megkent lesz-e az, akit hájjal kenegetnek? S még tovább: miért olyan nagy öröm az, ha valakit tejben-vajban fürösztenek? Fürdés után a tejet még csak leöblíti a szerencsétlen magáról, de ugyancsak sokat vesződhet, amíg a vajat is lekaparja... S végül: óvjon meg az ég attól, hogy hazám tejjel-mézzel folyó Kánaán legyen, mert a tejbe belefulladni semmi kedvem, köldökig gázolni a mézben - ennél is ismerek jobb időtöltést.
Igaz, ami igaz, a hó valamivel szárazabb, mint az eső.
Nem hiszek, de szeretnék hinni. A hitet a legértékesebb jónak tartom, amiben részünk lehet e világon. Saint-Bartholoméban minden vasár-és ünnepnapon misére járok, és egyszer sem hallgattam végig a plébános prédikációját, hogy így ne szóltam volna magamhoz: "Mindenemet, amim csak van, házamat, földjeimet, erdeimet odaadnám, ha olyan buta lehetnék, mint ez az állat."
Belül felnőtt vagyok... kellene valamilyen felnőttségi vizsga, és ha azt az ember megállta, hivatalosan felnőttnek nyilvánítanák, függetlenül attól, hány éves.
Meg kell tanítani a kutyámnak: attól, hogy sziszeg, meg néha mozog is, a kerti locsolócső nem ellenség.
Bárcsak tudtam volna... hogy a pénztárcám bánja, ha a kutyám a piros lámpánál kidugja a fejét az ablakon, és ráijeszt a mellettünk álló kocsi sofőrjére.
A kutyám nem is sejti; az utca mindenkié, mindenkinek joga van a közlekedéshez. Még a mi házunk előtt is.
A kutyám azt hiszi, a Mikulás csakis azért pakolja tele a gyerekeim cipőjét, hogy neki legyen mit felfalnia.
A kutyám nem tud különbséget tenni az idegenek között. Pedig ezerszer elmagyaráztam neki, hogy a postásra nem szabad ráhoznia a szívbajt, a villanyszámlást viszont kutya kötelessége elzavarni.
Csak egyvalami van, amit a kutyám jobban szeret a vakarózásnál: a szomszéd anyósának ijesztgetése.
A kutyám nem tudja; nem muszáj megcsípnie a gazdija karját, amikor az megsimogat valami más kutyát, vagy esetleg - Isten bocsá - egy macskát. Ettől az a gazdi még őt, csakis őt szereti, nem kell féltékenységi jelenetet rendeznie.
Most is olyan forrón és lángolóan szeretem a feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.
Régi közmondás a hadseregben, hogy mindenki csak azért jön vissza a szabadságáról, mert ki kell pihennie magát, különben dezertálna.
Facebook
Pinterest