Idézetek a vallásról
Alighanem csak a kötözni való bolondok tagadják, hogy a gyomor azért teremtetett, hogy emésszen, a szem, hogy lásson, a fül, hogy halljon. (...) Igen, mondják, de ha Isten egyvalamit szemmel láthatóan szándékosan teremtett, akkor mindent szándékosan kellett tennie. Nevetséges volna egy adott esetben elfogadni a Gondviselést, a többi esetben pedig tagadni. Mindazt, ami létrejött, Isten előre látta és elrendezte. Nincsen elrendezés cél nélkül; nincs okozat ok nélkül; tehát minden egyformán egy végső ok eredménye.
A vallást a közönséges ember igaznak, a bölcs hamisnak, az uralkodó pedig hasznosnak véli.
Sohasem tudtam megérteni, miért, de némelyek beveszik azt a fantasztikus képtelenséget, hogy istene személy szerint mindenkinek van, de húzódoznak a személyes ördög elfogadásától.
Úgy látszik a gyűlöletet ugyanazok a mirigyek táplálják, mint a szerelmet: s ugyanolyan cselekvésre indítanak. Ha nem tanultuk volna meg, hogyan értelmezzük a passió történetét, pusztán cselekedeteik alapján meg tudnánk-e mondani, hogy a féltékeny Júdás vagy a gyáva Péter szerette-e jobban Krisztust?
A keresztyén jövőbeli váradalom arrafelé tekint, amerre Istennek a múltban már elvégzett és a jelenben folytatott tettei mutatnak.
Az ateizmus azon meggyőződésen (és nem bebizonyított tényen) alapul, hogy nincs Isten. Sem filozófiai, sem tapasztalati bizonyíték nincs arra nézve, hogy Isten nem létezik. Az ateista döntés hit kérdés, még ha ezt az ateisták nem is látják be. (...) Az ateizmus, mint minden más világnézet, hit kérdése. (...) A keresztény hit a történelemre, az értelemre, a tapasztalatra és a kijelentésre, e nagyszerű négyesre támaszkodik, mely mint egy jól kiegyensúlyozott asztal négy lába, biztonságot és stabilitást ad a hitbeli életnek.
A harcos útja az, hogy általa kifejeződjék az isteni szeretet, olyan szellem, amely magához ölel és védelmez mindent, ami létezik.
A pápa nem mond mást, mint hogy ti vagytok az ördög - csak épp nincs elég vér a pucájában, hogy egyenesen kimondja, úgyhogy azt mondja, hogy az ördög valami más, egy különálló létező, akinek csak az a feladata, hogy embereket kísértsen.
Miért van az, hogy ha mi beszélünk Istenhez, akkor imádkozunk, de ha Isten beszél hozzánk, akkor tudathasadásunk van?
Sose tudtam megérteni, miért tartjátok nagyobb ügynek, ha egy ember úgy tud viselkedni, mint egy Isten, és miért arra vagytok büszkék, ha egy Isten válik emberré.
Kereszténység dolgában nem lehet túlzásról beszélni. Miféle túlzásról lehet beszélni egy olyan tanítás követéséből, amely azt parancsolja, hogy ha az egyik orcádat megütik, tartsd oda a másikat is, és ha elveszik a köpenyed, add oda az inged is?
Mielőtt az ember felfedezte az űrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékműveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
Három dologért adok hálát Istennek minden nap: azért, mert megengedi, hogy megismerjem munkáját; azért, mert a sötétségben meggyújtotta számomra a hit lámpását; és legfőképp azért, mert vár rám egy másik lét tele életörömmel, virágpompával és mennyei dallamokkal.
Húszéves korában az ember racionalista. Bízik az elme és a dialektika mindenhatóságában, és éppen ezért, ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc éves korában - mindig az ember életútjának átlagállomásairól szólok - jő a megemberesedés, a teljesség vágya, és akkor sokan rátalálnak Krisztusra, a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, úgy negyven éves kora körül és még később ébred az ember a tulajdon megélés megrázó erejével bűntudatra; és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztusban a Megváltót.
A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.
Facebook
Pinterest