Idézetek a tanácsról
Ne temesd terhed a szentek némaságába! Problémád van? Nagyszerű. Örvendj, merülj el, és vizsgálódj.
A hagyományos életvezetési tanácsnak - az összes, a szünet nélkül tolt pozitív és boldog önsegélyező rizsának - az a rögeszméje, ami nincs. Rárepül arra, amit te máris a gyarlóságaidnak meg a gyengeségeidnek tartasz, és még jól fel is nagyítja őket. Azért tudhatod meg, mi a pénzkereset legjobb módja, mert eleve úgy érzed, hogy nincs elég pénzed. Azért hajtogatod a tükör előtt állva, hogy milyen gyönyörű vagy, mert eleve úgy érzed, hogy nem vagy gyönyörű. Azért követed a randi- és párkapcsolati tanácsokat, mert eleve úgy érzed, hogy téged nem lehet szeretni. Azért próbálod idétlen vizualizációs gyakorlatokkal bűvölni a nagyobb sikert, mert eleve úgy érzed, hogy nem vagy elég sikeres. Ironikus módon ez a görcsölés a pozitívra - a jobbra, a szuperebbre - csak újra és újra arra emlékeztet minket, hogy mik nem vagyunk, mi hiányzik belőlünk, és mik lehettünk volna, ha nem mondunk csütörtököt. Elvégre egyetlen boldog ember sem tartja szükségesnek, hogy a tükör elé állva mondja fel, mennyire boldog. Mert a boldog ember csak boldog.
Csak azt tudom tanácsolni, amit amúgy is mondasz magadnak. Csak túlságosan félsz, hogy megfogadd.
Mint annak, kitől tanácsot kérnek, vigyáznia kell, hogy őszinte jó akaratát félre ne magyarázzák, úgy a tanácsot kérő is gondolja meg, ki az, kihez teljes bizalommal tanácsot kérni megy, nehogy kára legyen belőle.
Ki valamit tervez, az a kivitelt és a netaláni következményeket számítsa ki maga; vessen minden tekintetben önmagával számot; mások ritkán adhatnak neki terveiben elfogadható tanácsot, ez okból inkább ne is kérje.
Nagy csomó ember van, kik minden dolognál rögtön kéznél vannak tanácsadásukkal, akár kell, akár nem. Ők másoknál mindent jobban tudnak, azt hiszik, hogy mindenbe belebeszélhetnek, még olyan dolgoknál is, mihez semmit sem értenek. Ilyen, a saját véleményük szerint csalhatatlan, okos emberek a legkiállhatatlanabb tagjai a társaságnak.
Ha az ember tanácsát egyenesen ki nem kérik, úgy hallgasson; ha pedig ez történik, akkor a legnagyobb vigyázattal és meggondolással tanácsoljunk.
Az ember mindig úgy ad tanácsot, hogy önmagáról mond el valamit.
Az emberek tördelik a kezüket, hogy jaj, ezt csináljam vagy azt csináljam. Kapnak tizenhét különböző véleményt. Aztán azt csinálják, amit amúgy is akartak. Ha tanácsot adsz, csak hibáztatni fognak, amikor rosszul sül el.
Legyenek óvatosak, hogy kinek a tanácsát fogadják meg, de legyenek türelmesek azokkal, akik a tanácsot adják. A tanács a nosztalgia megnyilvánulási formája. A tanácsadás pedig horgászás: a hulladékból kikotorjuk a múltat, letörölgetjük, a rút részeket átmázoljuk, és újra felhasználjuk, többért, mint amennyibe került.
Mindig izgalmasak azok a pillanatok, amikor olyan tanácsot adsz, amelyre neked lenne a legnagyobb szükséged.
Tanácsot csak annak adj, a ki kér.
Ne hallgasson a szamarakra! Ismeri a mondást: aki tudja, csinálja, aki nem, az ugatja.
Azt üzenem a fiataloknak, hogy ne hallgassanak senkire. Se a szüleikre, se a testvéreikre, se a szerelmükre. Amikor az ember este fekszik a sötétben, egyedül a kispárnájával, akkor tud azon gondolkozni, hogy mire is vágyik valójában. Mindennek ez a kulcsa.
A tanácsok osztogatása a nosztalgia egyik formája. Az ember a múltjában válogat, azt leporolja, átfesti a csúnya részeket és az értékénél drágábban próbálja újrahasznosítani.
Facebook
Pinterest