Idézetek a nőkről
Férfi és nő közt sosem hal el a feszültség, ám kétféle van: az unalommal bágyasztó alacsonyfeszültség, s a jóval ritkább, gyönyörű magasfeszültség.
Ha egy ostoba és tudatlan nő rosszkedvű és elgondolkozik, abból mindig baj lesz: mert önmagából nem meríthet vigaszt.
Ha egy nő beszél hozzád, azt figyeld, mit mond a szeme.
Tudod, mi nők azért szeretjük zavarba ejteni a férfiakat, mert teherbe nem ejthetjük őket.
A hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával.
A férfiak is lehetnek magányosak. Nemcsak a nők. Egy férfi is vágyhat egy igazi nőre, amilyet nem talál. A férfiakat is üldözhetik, lefáraszthatják, átverhetik, untathatják a nők. Egy férfi is lehet érzékeny. Lehet igényes és kulturált. Lehet akár normális is. Lehet magányos úgy is, hogy leül vele szemben egy egzotikus, vidékről feltörekvő nő, nyakig fölsliccelt miniszoknyában. Tele szájra falva föl egy nagy szendvicset, miközben a férfit stíröli rendületlenül. Érezheti úgy egy férfi is, hogy inkább cölibátus, mintsem, hogy kapjon az alkalmon. Hát, mi nők is lehetünk szörnyűek és elviselhetetlenek. Lehetünk rámenősek, lehet szerencsétlen szövegünk. Ez elismerésre váró tény. Elméletileg. De a gyakorlatban inkább a férfiak vezetnek, ez is tény.
Megértettem, miért hülyítik meg úgy a nőket a nőgyűlölők A nőgyűlölők olyanok, mint az istenek: sérthetetlenek és emberfelettien erősek. Leszállnak magasukból, aztán eltűnnek megint. Sose lehet megfogni őket.
Megtörténik olykor, hogy egy nő szebb huszonkilenc esztendősen, mint tíz évvel korábban, és általában véve, ha sem betegség, sem gond nem érezteti hatását, ebben az életkorban a báj még alig-alig szokott megkopni.
Ahhoz, hogy egy nő megcsaljon, előtte történni kell egy-két dolognak: ha a barátnőm megkap mindent, szeretetet, egy kis odafigyelést, tiszteletet, kedvességet, toleranciát, akkor ez nem így alakul.
Volt valami varázslatos benne, félig kislány, félig nő volt, a pajkos tündérből szirénné vált, majd vissza, játszott az emberi érzelmek minden skáláján, néha csupán arcmimikáját és hihetetlenül szép, zöld szemét hívta segítségül.
Gyerekekkel magukra hagyott nők. Tele van velük a világirodalom. Erre nincs magyarázat, elfogadható érv, egyértelmű az ítélet. Mert képtelenség ilyesminek kitenni egy nőt, mert kegyetlenség elhagyni a gyerekeidet, és mert egoizmus érezni a házasság után... Mert élettelen életbe zuhan a nő, magával rántja a gyerekeket, a fájdalomtól megbomlik a tudata, a kíntól elhagyja a méltósága, lelkét az ereje, testét a lelke. Csak a végtelenbe zuhanás van, s kemény a föld.
Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek.
Egy nő nem függhet egy férfi védelmétől, inkább meg kell őt tanítani, hogyan védje meg magát.
És még az mondják a nőkre, hogy ők a gyengébb nem! Amelyik a legkisebb krízis esetén összeroppan, és sírógörcsöt kap! A nyavalyát! Ezt a világot a nők kormányozzák, és ezt senki se tudja jobban egy szerelmes férfinál. Néha az az érzése, hogy a nők szándékosan játsszák ezt az összeesküvősdit, valami ősi vonzalom van bennük a bonyodalmak iránt, azt akarják kielégíteni, s a nők nemzedékeitől örökölték, akik összeesküdtek, hogy olyan színben tüntessék fel magukat, mintha rajtuk uralkodnának.
Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk. Húsának a hamva az, ami ezt a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még másvalami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke.
Facebook
Pinterest