Idézetek a nőkről
Nehogy elriasszon az arckifejezésük, a húzódozásuk. Az asszonyok nem azért védekeznek a próbálkozásaink ellen s igyekeznek menekülni az üldözésünk elől, mintha nem volnának érzékeik. Hanem, mert olyan hirtelen, oly könnyen izgatható és gyorsan uralomra törő érzékeik vannak, hogy rémülten vigyáznak rájuk.
A férfiak gondolkodásában a női öltözködés egyfajta nyelv. Vannak olyan női ruhák, amelyeket megértenek, és vannak, amelyeket nem. Ezeknek a kategóriáknak semmi közük a divathoz. A nők ruhái vagy arra hivatottak, hogy kínosan álcázzák a nemi jelleget, vagy arra, hogy hangsúlyozzák azt. Bármi más mintha csak idegen nyelv lenne.
Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa - bár velük összefügg, de - nem csupán a Férfi.
Az a szomorú tény - tapasztalataim alapján mondom -, hogy nincs olyan asszony manapság, akinek a női önérzetét ne sértettük volna meg. Észre sem vesszük, mert a két nem közötti alaphelyzet eleve sértő a nőkre nézve: ha nem látok az asszonyomban többet, mint amit az emberiség évezredek óta lát benne: sértő. Ha rálegyintek, ha nem hallgatom meg, ha nem méltatom arra, hogy életem nagy kérdéseit megbeszéljem vele: sértő. Ha nem fedezem fel értelmét, méltóságát: sértő. És legyen az a nő egy kóbor utcalány, egy áruházi pénztárosnő vagy éppen az angol királyi családhoz tartozó Diana hercegnő - életét a női lényének sérelme nélkül megúszni nem tudja.
A bánat: az leány. Leány: a bánat.
A nőknek két végzete van: a férfi és az idő. A férfit meghódítaniok, az időt legyőzniök kell harmóniájuk biztosításához.
A férfiak világában az ég kék, és az eskü örökre szól. A nők világában... Még sosem volt alkalmam betekintést nyerni a nők világába, így nem tudom, ott milyen színű az ég.
A nők olyan nemes lelkek! Méltósággal viselik a neved a halálod után is.
A nőnek mélyen ismernie kell azt a férfit, akit párjául választott, és ennek alapján kell bánnia azzal az érzékeny férfilelkével, mert mindig a nőtől függ a kapcsolat jövője.
Ez a baj a mai világban. Az asszonyok terhesek. Figyeled a szót? Terhes nekik az állapotuk. Nem is csoda, hogy hánynak három-négy hónapig, mint a Murányi kutyája, meg koraszülött lesz a gyerek, meg farval jön ki belőlük. Akinek gyereke lesz, kislyányom, az áldott állapotban van. Áldott, mert életet ad.
A modern nőknek születésük óta azt mondják, hogy az lehet belőlük, amit csak akarnak. Lehetnek űrhajósok, vezethetnek internetes céget, vagy otthon is maradhatnak a gyerekükkel, nincsenek többé szabályok, és a választások száma végtelen, és a jelek szerint az embernek csak ki kell nyújtania a kezét. Nekem viszont úgy tűnik, hogy annyira elrontott bennünket ez a nagy szabadság, hogy képtelenek vagyunk választani.
Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből így áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud úgy nevetni, mert ők ketten sohasem hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik. Még az is megfordul az ember fejében, hogy nem zsír, hanem törökméz szorongatja a szívüket. Mindig az az érzésem, hogy harminc évvel fiatalabbak a koruknál, és vigyázniuk kell, nehogy a föld vonzóereje hirtelen elengedje őket. Ez volna netán a gömbök metafizikája?
Egy baba úgy vonzza a csajokat, mint egy végkiárusítás.
Megpróbáltam elképzelni, mi lenne akkor, ha Konstantin a férjem volna. Ez azt jelentené, hogy felkelhetek hétkor, készíthetek neki reggelit, tojást, sonkát, pirítóst meg kávét, pongyolában, hajamban csavarokkal nekiállhatok, hogy elmossam a piszkos edényt és beágyazzak, miután ő már munkába ment, s ha majd hazajön egy mozgalmas, érdekes nap után, várhatom kiadós vacsorával, az estét pedig megint azzal töltetem, hogy mosogatom a piszkos tányérokat, s végül hullafáradtan zuhanok ágyba. Egy olyan lány számára pedig, aki tizenöt éven át színjeleskedett, az ilyesmi sivár és eltékozolt életnek látszott.
Megpillantok a láthatáron egy kifogástalan, gáncs nélküli férfit, de mihelyt közel kerülök hozzá, rájövök, hogy ez sem az igazi. Épp ez az egyik oka, hogy soha, de soha nem akartam férjhez menni. Dehogyis kellett nekem végtelen biztonság, dehogyis kell, hogy én legyek az íj idege, amely a nyílvesszőt kiröpíti. Változatosságra, izgalomra vágytam, arra, hogy én magam röppenhessek szanaszét, minden irányba, akár az ünnepi tűzijáték rakéta sziporkái.
Facebook
Pinterest