Idézetek a megbocsátásról
Egy hétig azzal gyötörtem magam, hogy kiszorítsam az életemből. Esztelen kis tyúk voltam, egy hétig kínlódtam, ahelyett, hogy megértettem volna őt, és egy pillanat alatt megbocsátottam volna neki.
Mindenki követhet el hibát, de ezeket el kell felejtenünk, meg kell bocsátanunk és tovább kell lépnünk. Miért kell tovább lépnünk? Azért, mert erősek vagyunk és meg tudjuk tenni, és ha nem, akkor az élet úgy összetör minket, mint a tojáshéjat!
Irgalom (...), aljas egy csapda. Túl sokat adsz belőle, és gyengének tartanak, túl keveset, és szörnyetegnek.
A hibák mindig megbocsáthatók, ha van elég bátorságod, hogy beismerd őket.
- Annyira sajnálom! Talán gyűlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki: - Megbocsátok.
Meg kell bocsátani azoknak, akik vétkeztek ellenünk, és bocsánatot kell kérni azoktól, akik ellen mi magunk vétkeztünk. A megbocsátás nélkül ártatlan embereket bánthatunk meg.
Válasszuk azt az utat, hogy megbocsátunk a világnak, megbocsátunk a testünknek, mindennek és mindenkinek, aki csak a szemünk elé kerül. Határozzuk el: Isten szeretetének igazi világában fogunk élni, hogy belső fényünk dicsőségesen beragyogjon mindent. Tapasztaljuk meg, milyen örömmel jár, ha elengedjük a félelmet, a bűntudatot, a félszeg zavarodottságot, a keserű haragot, a balsejtelmeket. Csak egy percnyi csöndet teremtsünk, és megérezzük Isten közelségét.
A megbocsátás túllát az egyén felszíni motivációin, legyenek bármennyire végletesek, és a szíve mélyébe tekint, ahol pontosan ugyanazok a vágyak lakoznak, amelyek a mi szívünkben. Mindenki békére és biztonságra vágyik. Mindenki fontos akar lenni. És mindenki arra vágyik, hogy kiélhesse szeretetképességét. A megbocsátás ennek a vágynak a legmélyére tekint, és mivel ott önmaga tükörképét látja, felmenti a többi embert minden vád alól.
Az igazi megbocsátás a valóságon alapul. Eltekint az egyetlen ego által összegyűjtött benyomások tanúságán, és az egyetemes igazság felé fordul. Valóságunknak alapigazsága, hogy mindannyian ártatlanok vagyunk, és Isten mindenkit maradéktalanul szeret. Nem mintha nem követtünk volna el számtalan hibát, és valószínűleg egy ideig még fogunk is. De az igazi megbocsátás különbséget tesz a szív legmélyebb vágyai és az ego felszínes késztetései között. Minden hiba az egótól ered, és része a tanulási folyamatnak, amelyen mindenkinek át kell mennie. A megbocsátás az érzékelés szelíd formája, amely látja az érettséget, a szív jóságát, a jellem teljességét, amelyet idővel mindenki el fog érni. A megbocsátás felismeri, mennyire helytelen elítélni valakit ebben a fejlődési folyamatban.
A megbocsát ige eredeti jelentése: elenged. A megbocsátás annyiból áll, hogy elengedünk egy terméketlen, segítséget nem adó gondolatsort, visszaadjuk az egónak, mint nem kívánatost. Megbocsátani annyi, mint gyengéden feladni a szeretet elleni védekezést. Felismerni azt, hogy a világon minden megbocsát. Elfogadni azt a szemléletet, hogy a világon mindenki szeretetet sugároz, vagy szeretetért sóvárog. A támadás minden formája segélykiáltás, és erre a kiáltásra válaszolni kegyes cselekedet.
Hunyj szemet bűnömön, van pilla szemeden.
A moralista sosem megértő, sosem megbocsátó. Nem tud megbocsátani, mert ő saját magával is mindig olyan keményen bánt... Oly sok nehézség árán érte el jelenlegi "jellemét", hogy most már minden öröme csak abból származik, hogy ő "szentebb nálad". Hogy bocsáthatna hát meg? Ha megbocsátana, nem élvezhetné egoista munkájának gyümölcsét. Az aszkéta a legegoistább ember a világon. A valóban erényes ember sosem aszkéta.
Minél nagyobb terhelés alá kerülök, annál nagyobb az esélye annak, hogy fekete-fehér működésmóddal próbálok szabadulni a rossztól, amit belül élek át. Ez azt jelenti, hogy akkor járok jól, ha elég érett vagyok, ha bírom a belső feszültséget és az ambivalenciákat. Vagyis elfogadom, hogy képes vagyok egyszerre szeretni és gyűlölni. Egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre akarom a vesztedet és a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és távol kerülni tőled. Amikor képes vagyok elviselni ezeket a kettősségeket, akkor vagyok a személyiségemnek egy olyan talaján, amelyen a megbocsátás lehetségessé válik. Ha valaki az átélt és megtapasztalt rosszal kapcsolatban nem tud ezekben az ambivalenciákban gondolkodni, akkor az nem azt jelenti, hogy őt olyan sérelem érte, ami megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ő a sérelmet nem képes megbocsátani.
Ha az ember nem képes megbocsátani a társának, nem szereti azt. Az igazi szeretet határtalan, és nincs az a mennyisége a sértésnek, melyet ne bocsátana meg, ha igazán szereti őt.
Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
Nem fordíthatunk hátat senkinek csak azért, mert egyszer cserbenhagyott, különösen nem egy életre szóló barátság után, különösen akkor nem, ha enyhítő körülményekkel is számolhatunk.
Facebook
Pinterest