Idézetek a környezetünkről
Minden egyes apróság, amit elfogadunk vagy átveszünk, még több keresletet teremt. Más szóval a dolgok kényszeres elfogadása (a visszautasítással szemben) a pazarlás gyakorlatát erősíti. Akkor, amikor elfogadjuk, hogy vizet töltsön nekünk a pincér, amit nem is fogunk meginni, és hozzon egy szívószálat is, amit nem fogunk használni, azzal gyakorlatilag a következőt állítjuk: "A víz nem fontos" és "Kérem, gyártsanak még több eldobható szívószálat!". Amikor a hotelszobából elhozzuk az "ingyenes" samponos flakont, további olajkészleteket kell feltárni annak pótlására. Amikor passzív módon elfogadunk egy reklámanyagot, egy újabb fát vágnak ki valahol, hogy még több flyert készíthessenek, miközben mi azzal töltjük az időnket, hogy ide-oda rakosgatunk, majd újrahasznosítunk egy teljesen jelentéktelen dolgot.
Az újrahasznosítás egy aszpirin, amely egy hatalmas, kollektív másnaposságot hivatott enyhíteni... amit úgy hívnak: túlfogyasztás.
A minőségi ételt nem adják olcsón, de hosszú távon sokkal jobb nekünk és a természetnek is. Én úgy fogom fel, hogy ez egy olyan befektetés, amelyet hajlandó vagyok a családom egészségéért és a bolygóért vállalni. Minél több organikus terméket vásárolunk, annál valószínűbb, hogy az áruk is esni fog.
Azért zsákmányoljuk ki a földet, mert a tulajdonunkat képező árucikként tekintünk rá. Akkor fogjuk szeretettel és tisztelettel használni, amikor úgy fogunk tekinteni rá, mint egy közösségre, amihez tartozunk.
Megérintek száz meg száz virágot, és nem szakítom le egyiket sem.
A sarkvidéki problémák kétfélék lehetnek: képzeletbeliek, valóságosak. A kettő közül a képzeletbeliek a legvalóságosabbak.
A természetnek több ezer vagy milló évre van szüksége, hogy létrehozzon egy új fajt, az embernek viszont egy tucat is elég, hogy kipusztítson egyet.
Ha mihamarabb nem változtatunk irányt, oda lyukadunk ki, ahová tartunk.
Az ember ösztönösen, régi tapasztalatok alapján, vagy tudatos tervezés, számítás segítségével igyekszik a természetes adottságokkal összhangban maradni. Ha ez nem sikerül, akkor előbb vagy utóbb súlyos kár, katasztrófa lehet a következmény.
Erkölcsi korlátai vannak annak, hogy a jövedelemszerzés vagy a munkahelyteremtés érdekében meddig mehetünk el másokkal szemben - és ha ezeknek a céloknak érdekében érző lényeket nagymértékben károsítunk, akkor bizony túllépünk a határokon.
A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.
Voltaképpen nincs különbség a táj sorsa és az emberiség sorsa között. Ha az egyikkel rosszul bánnak, azt a másik is megszenvedi.
Nem különös, hogy a bolygó legintelligensebb lénye elpusztítja a saját lakóhelyét?
Földünk nem engedheti meg magának a nyugati világ meggondolatlan fogyasztási lázát, amely mohó csápjaival körbeöleli a földgömböt. Túl nagy az ára, amit ráadásul javarészt a gyerekeinknek kell majd megfizetniük. Csak ha összefogunk, és elutasítjuk az olyan ételt, amelyhez méreg és szenvedés tapad, csak akkor szállhatunk szembe a bolygónkon keringő vállalati hatalommal. Fogjuk meg egymás kezét! Beszéljünk a némák és szegények helyett!
Ha az atomenergia ellenzőire hallgatunk, akár vissza is mehetünk a barlangba.
Facebook
Pinterest