Idézetek a kapcsolatról
Ha nem ilyen volnál, mind szegényebbek lennénk.
A legtöbb emberrel úgy vagyok, hogy inkább helyeslek nekik, semmint meghallgassam őket.
Egyáltalán nem olyan egyszerű az emberek szokásait, vágyait és határvonalait időben és térben összehangolni.
A hűség ellentétes pólusú komponensekből áll. Talán nem is tudunk tiszta szívből ragaszkodni olyasvalakihez, aki legalább egy okot nem ad rá, hogy megszabaduljunk tőle.
Ott él mellettünk egy ember, legyen az férj, feleség, szülő vagy testvér, és valójában nem törődünk vele. Szinte semmit sem tudunk róla. Hallgatjuk őt, és alig halljuk. Kedvesen és barátságosan bánunk vele, mintha ekként pótolni lehetne mindazt, amit nem adunk meg neki, ami lehet figyelem, szeretet, gondoskodás. Az esetek többségében nem adódik olyan helyzet, amelyben ezt felismerhetnénk. Elmúlhat így az egész élet is.
A búcsúzás nem számít, egyáltalán nem. Ami igazán számít, az az idő, azok a napok, amit az elválás előtt együtt tölt valakivel az ember, és azok az események, amiket együtt éltetek át, és amire emlékezni lehet.
A kapcsolatok bonyolultak. Már nem úgy megy, mint 6.-ban, amikor az ember hetente leváltja a legjobb barátját, csak mert zsíros a haja. Most már megoldást kell keresni és együtt kell célba érni.
Az ideológiák szétválasztanak minket, a kínok és az álmok összehoznak.
A vonuló katonát éppúgy körülveszi, korlátok közé szorítja és viszi az ezrede, akár a tengerészt a hajója. Akármilyen messzire jut is, akármilyen különös, ismeretlen és veszélyes szélességekre vetődik is, mindig és mindenütt ott vannak körülötte ugyanazok a bajtársak, ugyanazok a sorok, (...) - és ugyanazok a feljebbvalók; mint ahogy a tengerész körül is mindig és mindenütt ugyanaz a fedélzet, ugyanazok az árbocok, ugyanazok a hajókötelek vannak.
Beszélgetni sok mindenkivel képes az ember, de hallgatni csak nagyon kevesekkel.
Minden emberi kapcsolat alján van valamilyen tapintható anyag, s hiába minden érvelés, ügyeskedés, ez a valóság nem változik.
Az ember olykor csendkúráztatja magában a folyvást lepcselő énjeit, és az így beállt csendben meghall másokat.
Akinek senki sem tetszik, sokkal boldogabb, mint az, aki senkinek sem tetszik.
S csakugyan személynek szól ez az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra, testet ölt? S a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.
Aki melletted van, nincs ellened, de nem biztos, hogy tesz érted valamit.
Facebook
Pinterest