Idézetek az igaz szerelemről
A szerelem túl nagy kincs ahhoz, hogy szégyelljük.
A szerelem sötét verem. Különösen, ha letakarják és ráülnek.
Ellentétben a közfelfogással, a szerelem nem olyasvalami, amibe tehetetlenül "beleesünk". Nem "ránk szakad". (...) Mindig van egy semleges pont, ahol az ember engedélyt ad magának arra, hogy szeressen vagy ne szeressen. (...) Ez a pillanat, amikor még dönthetünk.
Vársz egy vonatra. Egy vonatra, ami elvisz messze. Reméled, hogy oda visz, ahova akarod. Nem tudhatod biztosan, de nem is fontos. Miért nem fontos? A válasz: mert ott is együtt leszünk.
A remény él, (...) és a szerelem szárnyakat ad neki.
A kapcsolatunk nem maradt a leírt módon sivár, hanem észveszejtő szerelemmé nőtt! Ha most tényleg itt a vége, akkor is multi-gazdaggá tett! Olyan érzéseket ismerhettem meg általa, melyek létezését a tündérmeséknek se hittem el! Ezt nem vehetjük vissza egymástól.
- Aki szerelmes, az nem lehet szabad? - Aki annyira szerelmes, mint én voltam beléd, az már gettófogoly. Ez zsákutca, vagy rosszabb: maga a negédes, émelyítő, gejl mennyország! Életem túlnyomó részét úgy éltem meg, mint monstre kirándulást a pokolba. Ám ebből halálosan nem következik, hogy a mennyekbe kívánkoznék. Sőt, egyenest taszulok az angyalos harmóniáktól.
Nekem az eszem és a szívem már beszélőviszonyban sincs.
Szállj hát velem egy rezdülésű szárnycsapással. Hullongó tollak voltunk egyedül, - szárnyak lettünk egymással.
A szerelem abszolút keresztényies dolog. Házasság formájában magában foglalja a büntetést is.
Vigyázz, hogyan ajándékozod el a szívedet.
Senki nem mondhatja meg, kit szeressek. Még én se utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér - ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhatnak bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Nem akarlak annyira szeretni, hogy tökéletessé váljak tőle! Nem akarok megszelídülni, felpuhulni, ellágyulni! Inkább vad maradok, parázs, dühödt, lobbanékony! Nem fogok aforizmákban megnyilatkozni, nem leszek választékos, csiszolt, kifinomult!
Soha nem láttam meg benne többet, mint amennyit előszörre láttam, mert már akkor láttam mindent. Az egész lényét, amibe beleszerettem, és sosem tudtam elkapni, se megmagyarázni.
Én… szinte megrészegültem, úgy elszálltam, mint egy papírsárkány, az eufória késélén egyensúlyoztam, belső hullámaim tetején hintáztam, amelyek olyannak tűntek, amilyennek az érzelmeket mindig is képzeltem.
Facebook
Pinterest