Idézetek a gyermekről
Az igazi varázspálca a gyermek tulajdon elméje.
Gyerekeik voltak, és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.
A gyerekek jelentik az egyedüli balzsamot a halál sebére.
Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást.
A gyermekek nem olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én akarom.
Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?
Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.
A gyerekeket, az egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra, hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a sebzettebbel szemben.
Bolond szerelem, féltékenység és a város elleni lázadás kényszere. Minden gyerek ilyen. De tudod, az ember egyszer felnő.
Csak a gyerekek tudják pontosan, mi folyik a világon. Jobban látnak, mint a felnőttek, jobban hisznek, őszinték, és mindig, de mindig megmondják, hol a helyünk.
Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (...) Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem.
A gyerekek igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani, hogy undorító a sütemény.
Nekem boldog gyerekkorom volt. Felhőtlennek nem nevezném, persze, de hát olyan úgyis csak a mesékben létezik. A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen. Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük.
Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!
Sohasem voltam még egy felnőtt barátja. Aki találkozott akár csak eggyel is, megmondhatja, miért. Nincs semmi érzékük a szórakozáshoz, mereven ragaszkodnak a menetrendekhez és határidőkhöz, az elképzelhető legkevésbé fontos dolgokra figyelnek, például a jelzálogokra és a számlakivonatokra, miközben mindenki tudja, hogy az esetek többségében az emberek azok, akik mosolyt csalnak az arcunkra.
Facebook
Pinterest