Idézetek a fejlődésről
Akiben nincs önmagával szemben egy kis kétkedés, egy kis bizonytalanság, hogy valóban jó ez, amit megmutat magából, nem is lehet igazán figyelemreméltó, nem tud előrébb lépni.
Az emberek korról korra fejlődve nem tanulnak az ősök hibáiból, hanem újra meg újra elkövetik azokat, ráadásul halmozottan. A hibákat és hülyeségeket majmoljuk elődeinktől, nem pedig az értelmes, bölcs, hasznos dolgokat.
Minden következő lépéshez szükséged van az összes lépésre, amelyet életedben addig megtettél.
A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!
Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
A problémák az élet becsomagolt ajándékai - az ajándék a fejlődésben rejlik, amelyen átmegyünk, ha "kicsomagoljuk" a problémát.
Az ember soha nem tanul abból, amit mások mesélnek neki, mindent magunknak kell átélnünk.
Legjobban arra figyelj, aki mást gondol, mint te. Nagy a valószínűsége, hogy tőle tanulhatsz a legtöbbet.
Amit megéri csinálni, azt megéri túlzásba vinni. Nos, tulajdonképpen még mindig ezt mondom, és eszerint is élek. De most már más, egészségesebb módon viszem túlzásba a dolgokat.
Ha csak a fejünket műveljük, és a szívünket elhanyagoljuk, biztosan több gond és több szenvedés lesz majd a világban. Viszont ha csakis a szívvel törődünk, és sutba dobjuk az eszünket, akkor mi különbözteti majd meg az embert az állattól? Tehát e kettőnek együtt kell fejlődnie.
Semmit sem fedeznénk fel, ha megelégednénk azzal, amit már felfedeztek.
Minden szokás és minta, tartsuk azt akár "jónak", akár "rossznak", a legjobb szándékunk ellenére is mindaddig ismétli önmagát, amíg valamit máshogy nem teszünk, hogy megtörjük azt.
Azt hiszem, az ember nem láthatja világosan, mi lesz a következő lépés, ha nem látja, honnan indult.
Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossztettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré.
Időnként nem árt jó nagyokat esni! A bukás, ha másra nem is, de arra okvetlenül jó, hogy megtanuljuk a legkisebb sérüléssel járó földet érés és a leggyorsabb talpra állás technikáját.
Facebook
Pinterest