Idézetek az életről
Mért kell az embernek majdnem megdöglenie ahhoz, hogy megtalálja a neki legjobban passzoló életet?
Az életről nem készül filmfelvétel, nem lehet megállítani a vetítőgépet és a jelenetet lassítva visszajátszani.
Isteni adomány, hogy az elevenek nem halhatatlanok.
Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyűlölni. Elveszteni és megtalálni.
Élni csakis addig lehet, amíg részeg vagy az élettől; de mihelyt kijózanodol, lehetetlen nem látnod, hogy mindez csalás, mégpedig ostoba csalás.
Abban nem hiszek, hogy bárki életére receptet lehetne adni. Abban hiszek, hogy ha az ember képes arra, hogy elmélyedjen egy kicsit önmagában, akár csak tíz percig vagy negyed óráig, amikor nem engedi magára hatni a külvilágot, akkor rájön arra, hogy mi az üzenet, ami belülről szól. Hogy miért boldogtalan, mitől boldog, mit tehetne.
Az ember egy kicsit mindig emelkedik. Én legalábbis úgy tekintem ezt a cudar, kemény, de néha tündöklően szép életet, hogy olyan, mint egy óriási felfedezőút.
Műveltek vagyunk, egyetemre is jártunk, aztán mire vagyunk jók? Mi hasznosat tanultam én? Azt semmi esetre, hogy rendesen éljek, inkább azt tanultam meg, hogyan kell költekezni, miféle új divatú élvezetekre lehet fecsérelni a pénzt, megismertem olyan fényűzési tárgyakat, olyan szórakozásokat, amelyek mind pénzbe kerülnek. Megtanultam, hogy sokat költsek a kényelemre.
Az élet rövid. Ezért fontos, hogy az értelmét keressük.
Az élet kulcsa az változatosság. Még akkor is, ha ennek időnként az önfeláldozás az ára.
Ki tudja, hány évtizedre
Bedobnak a véletlenbe,
Hol szakadék fölött szépen
Egyensúlyozhatsz kötélen.
(...)
Átvertek az anyaméhben,
Ez a pokol, nem az Éden.
Irgalom nincs, vagy csak annyi,
Ha mégsem kell megfoganni
Vadidegen testek csapódnak be életünkbe, és eltűnnek hirtelen, de úgy, hogy még véletlenül se mondhassuk: nyomtalanul! Hiszen, ha úgy lenne... akkor talán nem okozna gondot a megnyilatkozás, s minden keserűség nélkül megrajzolhatnám életünk vidékének domborulatait (...) Csakhogy más a helyzet! Úgy tesznek e testek, mintha megértenének minket, s belevésődnek lelkünk érzékeny márványfalába, hatalmas üreget marnak belé - ám erről szólani, ehhez már kevés a józan ész. Csupán kaland lenne az élet? Korántsem. S mégis beléveszünk regényeibe, otromba cselszövéseibe; bár megnyugtató: szeretünk élni.
Annyira választ akartam kapni az előttem tornyosuló nehéz kérdésekre, hogy elsiklottam az egyszerű válaszok fölött, még akkor is, ha majd kiverték a szemem.
Boldogság nélkül az élet tébolyult és szánandó kísérlet marad.
Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Ők is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni.
Facebook
Pinterest