Idézetek a döntésről
Az élet néha leterít, de csak rajtad áll, hogy felállsz-e.
Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van.
Aki a célt ismeri, az tud dönteni, aki döntött, nyugalmat talál, aki megtalálta a nyugalmát, bizonyosságban él. Aki bizonyosságban él, az birtokolja önmagát, aki birtokolja önmagát, az jobbá teheti életét.
A fény harcosa tudja, hogy egy angyal és egy ördög vitatkozik a keze fölött, amely a kardot tartja. Az ördög azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz. Az angyal azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a kellő pillanatot. Félsz. A harcos meglepődik. Mindketten ugyanazt mondták. Aztán az ördög folytatja: - Hadd segítsek neked. Az angyal pedig azt mondja: - Segítek neked. A fény harcosa ekkor megérti a különbséget. A szavak ugyanazok, de a szövetségesek különböznek. És elfogadja az angyal kezét.
Megtanultam, hogy azok a források, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy valóra váltsuk álmainkat, bennünk vannak, csupán arra a napra várnak, amikor úgy döntünk, hogy felébredünk, és igényt támasztunk velünk született jogainkra.
Az út, ami háromfelé ágazik, melyiket akarod megvédeni? Magad, másvalakit, vagy egy elérhetetlen álmot? A zavarodottság három irányból érkezik, egy végtelen körforgás.
Talán nincsenek megfelelő pillanatok, megfelelő pasik, megfelelő válaszok. Talán csak ezt kell mondanod, ami a szívedet nyomja.
Néhanapján még a legjobbak is hoznak elhamarkodott döntéseket. Rossz döntéseket. Döntéseket, amikről tudjuk, hogy megbánjuk őket abban a pillanatban, abban a percben, vagy legkésőbb, mikor eljön a másnap reggel. Vagyis hát nem igazán bánjuk meg, mert legalább akkor, abban a percben megpróbáltuk, de mégis valami legbelül arra sarkal, hogy őrültséget csináljunk. Valamit, amiről tudjuk, hogy úgyis megfordul, és a visszájára sül el és mégis, csak azért is megtesszük.
Általában oka van annak, ha vonalat húzunk. Védekezés, biztonságkeresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed. De akkor miért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük? Nem tehetünk róla. Ha egy vonalat látunk, át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorságpróba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átlépted, hogy szinte lehetetlen visszafordulni. De ha valahogy mégis sikerül visszajutni a vonalon túlra, hatalmas biztonságra lelünk.
Az 50-50-90 szabály a következő: ha bármikor 50 százalékos esélyed van, hogy jól dönts valamiben, 90 százalék, hogy rosszul fogsz dönteni.
És akkor mi van? Elkövettél egy hibát. Én folyamatosan hibákat követek el. (...) Az emberek változnak. Folyamatosan változunk, nem? Te sem vagy ugyanolyan, mint amilyen akkor voltál. Én sem vagyok ugyanolyan.
Csak maradj mindig nyugodt! Nem az számít, mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele.
Hogy mennyire vagy kemény, azt akkor tudod meg, ha valaki leterít és el kell döntened, fel akarsz-e kelni vagy sem.
Némely ember tragédiája éppen abban áll, hogy noha elvben számtalan lehetőség közül van joga választani, a valóság arra kényszeríti, hogy alig egypár közül válasszon.
A fizikai erő nagyszerű, hasznos tulajdonság, de ha visszatekintek a múltra, biztos vagyok abban, hogy nem a fizikai erő teszi keménnyé az embert, hanem az erkölcsi tartás. Az, amikor döntést hozunk, és szilárdan tartjuk magunkat hozzá, legyen szó halaszthatatlan műtétről, vagy egy gyógyíthatatlan beteg állat elaltatásáról. Amikor azt tesszük, amit tennünk kell. Ha jobban belegondolok, végső soron ez az erkölcsösség gyökere, mert erkölcsös ember nem tehet szert lelki nyugalomra, ha nem teszi meg azt, amiről tudja, hogy meg kell tennie.
Facebook
Pinterest