Idézetek a célról
Az érdemes dolgokra várni is érdemes, bármilyen sokáig tart. Ha kell, egy életen át.
Ha nem tudjuk, milyen cél felé igyekszünk, nem úton vagyunk, csupán tévelygünk.
Ha valamit szeretsz, és eléggé akarod - bármi legyen is az-, akkor nem zavar, hogy a velejáró szarburgert is meg kell enned.
Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.
A tökéletességre való törekvés leggonoszabb trükkje azonban az, hogy erénynek álcázza magát.
A tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben és hermelinbundában (...), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy "nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó".
Ne add fel az álmaidat abban a pillanatban, amikor a dolgok már nem mennek olyan könnyedén vagy nem olyan kifizetődőek. Mert ez az a pillanat, ahol az "érdekes" kezdődik.
Nem csak az a fontos, hogy mi a célod, hanem az is, hogy miért akarod.
Ha valakiben van elég akaraterő és bátorság egyszer megtenni az utat, az nekivágna újra, nem?
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény - hogy megkapjuk-e, amit akarunk - határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük.
Ha mennyiségileg mérhető sikert akarunk elérni, a kitűzött cél elérhetetlenné válik, vagy értelmét veszti egy idő után.
Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk. A döntő mindig az a lépés, amit most teszünk.
Életünket úgy alakítjuk, mint egy üzleti tervet. Először számba vesszük a tehetségünket és az érdeklődésünket, majd célokat tűzünk ki, és a célokhoz vezető utat köztes kis elérendő eredményekkel tűzdeljük tele. Utána stratégiát dolgozunk ki, hogyan is érhetnénk célt, és azokat a dolgokat, melyek segíthetnek eljutni a célunkhoz, gondosan különválasztjuk azoktól, melyek ugyan sürgetőnek tűnnek, de csak hátráltatnak a cél elérésében. Ha idejekorán meghatározunk egy reális célt, és megfelelően rugalmas a stratégiánk, céltudatos életet élhetünk.
Minél nagyobb a préda, annál könnyebb célba venni.
Arcomon apró karcok,
de túléltem minden harcot.
Én így vagyok több, igen, így vagyok jobb,
Míg a célt figyelem, nem a rajtot.
Facebook
Pinterest