Veszekedés
Nem kell minden vitának arról szólnia, kié az utolsó szó. Nem gondolom, hogy a gyengeség jele az, amikor engedünk. Néha ez a legjobb, amit tehetünk. Azt hiszem, csak azok a párok maradnak együtt, ahol az egyik fél hajlandó tenni egy lépést hátra, amivel valójában mindketten előre lépnek.
Az ember olyan lény, aki csak a másik kezéből, szeméből, öléből kaphat kenyeret, poharat, tudást, örömöt - mindent. Ki mondja meg, hogy miért megyünk ölre mégis annyiszor?
Bizonyos embereknek szükségük van a konfliktusokra, mert úgy érzik jól magukat, és ha nincsenek problémák, akkor csinálnak.
A vitában a gondolkodó és másikért felelős személyiség, a veszekedésben pedig az önző vagy elkeseredett, haragos ember hangját halljuk. Különös, de a különbség lényegében ennyi: a veszekedésben egyedül, a vitában együtt vagyunk.
A házasságban a túléléshez néha szükséges, hogy a partnerek odaálljanak egymás elé, és mindketten torkuk szakadtából üvöltsenek. Ezt hívjuk az "igazság pillanatának". Ez az a pillanat, amikor a párok szabad folyást engednek az addig felgyülemlő nézeteltéréseknek, és ezzel nyugvópontra jutnak a dolgok.
Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.
Facebook
Pinterest