Tudat
Elménk múltbeli tapasztalatainkból épül fel, legyenek ezek akár biokémiaiak, akár környezetiek. Fejlődésünk közben szerzett tapasztalatainknak megfelelően bizonyos élménytípusok - csodálatosak vagy traumatikusak - felerősödnek, és kiszűrnek másokat, amelyek a múltban kevésbé bizonyultak hasznosnak vagy lényegesnek, és amelyek intenzitását a véletlen és a körülmények módosították. Röviden szólva, elménk pillanatról pillanatra jön létre a bemenet és a kimenet közti feszültségben, élettapasztalataink hatására, ahogyan a szaxofonos lélegzete átmozgatja az energiát a hangszer testén, hozzáadva a fém és a szoba lecsengését, a tüdők, az ajkak, az arc és a hangszer erősítését és szűrését, a kezek irányításával. Az eredmény pedig nem csupán modulált levegő, hanem zene.
Miért sírnék, miért aggódnék - tökéletes vagyok, mint a tudat esszenciája, és mint a banánhéj tudata.
Képzeljék magukat egy agy helyébe. Be vannak zárva egy csontos koponyába, megpróbálják kitalálni, mi folyik a külvilágban. Bent nincs semmi fény, nincs semmi hang. Csakis elektromos impulzusokra hagyatkozhatnak, amik csak közvetve kapcsolódnak a világ dolgaihoz, legyenek azok bármik. Az észlelés - annak kitalálása, hogy mi van ott - szükségszerűen tájékozódás útján történő találgatás, melynek során az agy kombinálja a befutó érzékszervi jeleket korábbi elvárásaival, meggyőződéseivel arról, hogy milyen a világ. Így feltételezi legjobb tudása szerint, hogy mi okozta azokat a jeleket. Az agy nem hall hangot és nem lát fényt. Amit észlelünk, az agyunk legjobb feltételezése arról, mi van a külvilágban.
Az észlelés elsősorban nem a külvilágból érkező jelektől függ, hanem sokkal inkább az ellenkező irányba tartó észlelési előfeltételezésektől. Nem csak passzívan érzékeljük a világot, hanem aktívan teremtjük. Az általunk megtapasztalt világ sokkal inkább belülről kifelé keletkezik, mintsem kívülről befelé.
Ha a hallucináció egyfajta irányítás nélküli észlelés, akkor az észlelés itt és most szintén egyfajta hallucináció, de irányított hallucináció, melyben az agy előfeltételezéseit a külvilágból eredő érzékszervi információk alakítják ki. Valójában mindannyian mindig hallucinálunk, ebben a pillanatban is. Csak éppen amikor egyetértünk a hallucinációinkban, akkor azt valóságnak nevezzük.
Saját egyéni belső világunk, tudatosságunk módja, az a tudatosságnak csak egy lehetséges formája. Még az általában vett emberi tudat is csak csöppnyi terület a lehetséges tudatok hatalmas világában. Egyéniségünk és belső világunk mindannyiunkban egyedi, de mind olyan biológiai mechanizmuson alapul, melyeken a többi élőlénnyel osztozunk.
A világegyetem legcsodálatosabb terméke, az emberi agy (...) egy információs világrendszer hordozója: tudatunk és mindaz, ami benne rejlik, amit önmagunkról tudunk, nyelvünk, művészetünk, elméleteink, tudományunk, mind-mind működő agyi struktúrák által hordozott információs rendszer.
Az állati tudat egyszerű, és ezért élesen körvonalazott. Az állatok sosem töltenek azzal időt, hogy a tapasztalatokat kis darabokra osszák, és aztán eltöprengjenek az összes kihagyott részen. A világegyetem teljes parádéja takarosan nyilvánul meg számukra úgymint dolgok a) amikkel üzekedni lehet, b) ehetőek, c) amik elől el kell rohanni, és d) sziklák. Ez megszabadítja az elmét a szükségtelen gondolatoktól és vágóélhez juttatja olyasmikben, amik tényleg számítanak. Az átlagállat valójában sosem próbál meg egyszerre menni és rágógumizni. Másrészt az átlagember mindenféléről gondolkozik megállás nélkül, különféle szinteken, biológiai napirendek és időjelzők tucatjainak közbeszólásával. Vannak kimondandó gondolatok, meg magángondolatok, meg igazi gondolatok, meg gondolatok a gondolatokról, meg aztán a tudatalatti gondolatok teljes skálája. Egy ember fejének gondolatolvasása fülsüketítő lárma. Vasútállomás, ahol az összes hangosanbeszélő egyszerre beszél.
Az emberi intelligencia valamennyi vonása közül a tudat a legfigyelemreméltóbb: maga az univerzum nyer értelmet benne. A galaxisok azért szépek, mert szubjektív tapasztalatot szerzünk a látványukról.
Az emberi tudat az evolúció tragikus ballépése. Túl öntudatosak lettünk, ezáltal elszigetelődünk a természettől. A természet törvénye szerint nem lenne szabad léteznünk. Ez a kőkemény valóság.
A tudatosság sokkal kisebb része mentális életünknek, mint az, aminek nem vagyunk tudatában, mert nem lehetünk tudatában annak, aminek nem vagyunk a tudatában... milyen könnyű ezt kimondani; milyen nehéz felfogni! Olyan ez, mint azt kérni az elemlámpától, hogy egy sötét szobában világítson rá valamire, amire nem vetül fény. Az elemlámpa, mivel bármerre is fordul, oda fényt vet, arra a következtetésre fog jutni, hogy minden meg van világítva. A tudat is látszólag így járja teljesen át az egész mentális életünket, holott valójában nem ez a helyzet.
Köznapi, éber tudatunk, amelyet racionális tudatnak is nevezünk, csupán a tudat sajátos állapota. Emellett azonban meg számtalan más lehetséges tudatállapot is létezik, amelyeket hártyaszerűen finom válaszfalak különítenek el egymástól.
Facebook
Pinterest