Tenger
Ahogy a tenger ír a fövenyre:
írja-törli, írja-törli
mindig ugyanazt
- sosem ugyanúgy.
A tenger szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor hajók süllyednek el.
Az én tengeremen csak egy hajó van,
és ott úszik, a víz bárhogy is dobálja,
és ha nagy ritkán csendesség van,
azt mondja, hogy az az ő boldogsága.
Ha ujjaddal megérinted a tengert, az egész világgal kapcsolatba kerülsz.
Nem is olyan sokkal ezelőtt a hajósok még azt hitték, a tenger szeszélyes, és az iránytű a sárkányok birodalmát is megmutatja. Eszembe jutottak azok a felfedezők, akik a világ végét keresték. Hogy félhettek leesni a földkorong szélén, és hogy meglepődtek, amikor a mélység helyett soha nem látott, csodás tájak tárultak a szemük elé.
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.
Bejártam a világot. Láttam, amit még senki más, de semmi, semmi sem fogható a nyílt tengerhez.
Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad.
A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.
Facebook
Pinterest