Tenger
Ha bármely kikötőváros súlyos károkat szenved az áradástól, onnan azonnal tovább kell állni, mert biztosan jön az újabb hasonló erősségű vagy még erősebb vihar.
Addig tart a biztonság, míg veszteg marad a tenger ott, ahol az ókor óta mindig is volt.
A tengerszint hol emelkedik, hol süllyed, mint emberemlékezet óta mindig, de hosszú távon átlagos középértéke az irányadó.
Egy búvárnak ezerszer nagyobb szomorúság levinni valamit a tengerfenékre, mint amekkora boldogságot jelent felhozni onnan valamit.
Miért van a szavaknak olyan feszítő erejük, mint a fizikai vágynak, miért van, hogy ha egy kislány valamikor azt olvasta, hogy "a borszínű tenger alszik", hiába látta azóta a vikingek zöld óceánját, hiába úszott a hajója a Tirrén-tengeren vagy a Finn-öbölben, azt érzi, belehal, ha nem látja meg, milyen az a borszínű tenger?
A tenger csak tenger, amíg le nem buksz a felszín alá, csak akkor pillantod meg a fajokat, a fenekét, a mélységeit és magasságait, amelyek egyedi vonásokat kölcsönöznek a tengereknek, ahogy a szárazföldön a sziklaformációk és az állatvilág teremtik meg a különböző területek variációit és egyedi jellemzőit.
A tenger felülete a magas hegyek és mély völgyek fölé magasodó eget jelenti a lenti világ, a sok ezernyi, általunk sosem látott lény számára.
Nem győzhet le az ember valamit, ami ezerszer erősebb és hatalmasabb nála. A tűzzel szemben az ember egy hangyánál is kevesebbet ér. Akárcsak a tengerrel szemben.
A tenger messzire visz, messziről hoz, messzebbre tekint az emberi szemnél. Mindenki ismeri, de senki sem látta.
Ábrándos lelkek szerint a tenger óriási, kékes tájakat rejt méhében, s akik a vízbe fúltak, ott görögnek hatalmas halak közt, különös erdőkben, kristálybarlangokban. A folyónak viszont csak fekete mélységei vannak, ahol iszapban rothadnak a hullák. Mégis milyen szép, amikor ragyog a kelő napban, és lágyan csobog zsongó nádasokkal szegett partjai közt!
A földnek a halász számára határai vannak; a folyó viszont, sötétben, holdvilág nélkül: határtalan. Más érzés ez, mint amit a tengerész érez a tenger iránt. Igaz, a tenger sokszor zord és komisz, de kiabál, üvölt, van benne tisztesség; a folyó ellenben csöndes és álnok. Nem morajlik, mindig nesztelenül folyik tova, és számomra a tovasikló víznek ez az örök mozgása félelmetesebb, mint az óceán emeletes hullámai.
Az élők mind a vízzel tartanak.
Kivetve kagylóhéj és haltetem.
Egy hullám hízeleg, meg kéne fogni.
Tanítaná, az áradás milyen.
Facebook
Pinterest