Szánalom
A szánalom olyan rémes, felesleges érzés - palackba kell zárni és magadban tartanod. Amint megpróbálod kifejezni, csak még jobban elront mindent.
A szerelem köntösét veszi föl néha a szánalom. De ez nem igazi szerelem, csak alamizsna. Szerelmet adni így: nemes dolog lehet, de szerelmet kapni így, mindig utálatos.
A szánalom sohasem vesz annyira erőt rajtunk, mint akkor, ha a romlás dögletes levegőjével megfertőzött szépséget látunk. Ha a csúnyaság szűri össze a levet a züllöttséggel, az még csak hagyján! De a szépség, a zsenge szépség... az csakis a szűzi ártatlansággal fér össze gondolatainkban.
A szánalom megöl, gyengeségünkben csak még gyöngébbé tesz. A szánalom: a mézesmázossá lett baj, megvetés a gyöngédségben vagy gyöngédség a sértésben.
Az emberben kell hogy legyen szánalom... mert végül is ez teszi az embert... a jó szerencse és a balszerencse.
A szánalom (...) a szerelem leggonoszabb ellensége: ha gyűlöltem volna, talán remélhettem volna, hogy egyszer majd megszeretem. De nem gyűlöletet, hanem... szánalmat éreztem, s így tudtam, hogy soha nem lesz bennem iránta más érzés, mint az eltávolító hidegség és iszony.
Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.
A szánalom gyilkos érzelem. Annál csak a vak gyűlölet és talán a szerelem veszélyesebb.
Facebook
Pinterest