Alice Katherine Applegate

Egyeseknek a születésükkor mindenük megvan, másoknak semmijük sincs, és ez csak rosszabb lesz: rossz környék, rossz iskolák, rossz tanárok, rossz szülők, vagy egyáltalán nincsenek is szülők. Fegyver, drog, erőszak, amerre csak nézel. Mintha az egész egy óriási összeesküvés lenne, amelynek az egyetlen célja, hogy ne maradj életben. Arról már nem is beszélve, hogy kezdhess valamit magaddal. A többség kudarcot vall. És a többségnek semmi esélye.

Az estét egy barátnőmmel töltöttem, akinek kilétét burkolja homály. Ő meg sem próbál uralkodni semmin. Dél óta egyre csak bőg és jajgat, és valószínűleg abba se hagyja holnap délig. Ráadásul neki köszönhetően egy rakás ember, akik kilétét szintén fedje homály, megalázottak és lehangoltak. És mindez miért? Mert az illető hisz az igaz szerelemben, és nem gondolkodik el, nem teszi fel magának a kérdést, hogy mindez hova vezet. Bár egyes barátai, köztük én is, előre figyelmeztették.

Az érzelgős emberek már csak ilyenek: mindig a másik ember nyakába zúdítják a problémáikat.

Egy dolog ránézni egy pasira, és azt mondani: nem rossz. De nem kell mindjárt fülig bele is esni. Különben az embert folyton ide-oda dobálná az élet, valahányszor a véletlen az útjába sodor egy jóképű fickót.

Nem állítom, hogy a vakság gyanakvóvá tett: nem a megfelelő szó rá. De míg a látók egyszerűen elfogadják azt, ami kézenfekvőnek tűnik, én inkább találgatok, okoskodom és szabadjára engedem a képzeletemet.

Az emberek állati hülyeségekre képesek a szerelemért.

Pontosan nem tudom, miért, de megtanultam, hogy kapaszkodni kell a reménybe, még ha esztelenségnek tűnik is, függetlenül attól, hogy hogyan vagy mikor bukkan fel. Még akkor is, ha a remény nem több, mint egy kifakult fénykép egy gyönyörű lányról, akit alig ismerek.

A látás igen meggyőző dolog. Ha látunk valamit, nem kételkedünk benne, hogy igaz. Ránézünk és azonnal tudjuk, mi az, tudjuk, hogy ez a valóság. Abszolút, teljes bizonysággal. Nem kell hozzá sokféle magyarázat. Nem kell hozzá találgatás.

A holdfényben csókolóztak - vágyakozástól, félelemtől kétségbeesetten, könnyeik összefolytak, de azután a világ is lassan eltűnt körülöttük.