Sírvers
A bölcsőtől a koporsóig Minden múlandó, illanó itt. Ma még jövő, holnapra múlt, A tarka lepke porba hullt.
Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled.
Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Őrizzetek szívetekben.
Ne szánj meg éltem szűnte után, útas! Ne szánj! nyugalmam felzavaró szavat Ne mondj felettem, kinjaimnak Vélem egyűtt temetése itt lett.
Olyanok voltunk mi is mint ti, olyanok lesztek majd ti is mint mi.
Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.
Itt nyugszik nőm, e néma hant alatt, s én otthon leltem meg nyugalmamat.
E hant alatt nyugszik derék Cseke Janó, Kit a karám felett fejbe rúgott a ló. Máskor a karámot magosabbra gyártsák, Hogy senkit ne érjen illen csúf barátság!
Üzte vad láz régen, Megölte gyász, szégyen; Mostoha világnak Árvája, - de már csak A béke övé.
Facebook
Pinterest