Nyelvi változás
Amit sokan használnak, az óhatatlanul elkopik és eltorzul. Az lenne meglepő, ha nem menne ki a formájából a kesztyű, amelyben reggel a nagymama húzná a vizet a kútról, délben a kamaszfiú szánkázna vele és este anyuka díszelegne benne az operában. Ilyen milliók által, millió célra használt kesztyű a nyelv. Természetes, hogy változik: enged és kopik, bővül és összeugrik. Elveszti szabályos alakját. Ott veszti el, ahol a legtöbben nyúlnak hozzá: a köznapi szavaknál.
A művelt, írástudó emberek már az ókorban is úgy érezték - ahogy ma is sokan érzik, főleg az idősebbek - , hogy a nyelv változása valamiféle romlás, hiszen a nyelv eltávolodik attól a formájától, amit ők megszoktak, amelyen kiváló irodalmi művek vagy szent könyvek születtek. Olyan ez, mintha valaki az öltözködésben bekövetkezett változásokat - például hogy ma már nők is járnak nadrágban - az öltözködés romlásának nevezné, mert a nagyanyja máshogy öltözött, és az mennyivel szebb volt, akkor még megadták a módját. A nyelvészet ehhez a romlásérzéshez nem tud hozzászólni, mert ez szubjektív.
A nyelvromlás tudománytalan tévhit. Romlás az lenne, ha a nyelv kevésbé alkalmassá válna arra, amire való: kommunikációra, de ilyet a nyelvi változásoknál nem látunk.
Sokan azt hiszik, hogy a nyelv az idők folyamán egyszerűsödik, vagyis a nyelvi változások egyszerűbb rendszereket hoznak létre. (Van olyan laikus vélekedés is, hogy a nyelv "szegényedik".) Egyszerű logikával belátható, hogy ez téves, mert azt kéne hozzá feltételezni, hogy a nyelv eredetileg roppant bonyolult volt, ha sok száz - sok ezer év alatt állandóan egyszerűsödött. Erre semmi nem utal: a Halotti beszéd nyelve nem bonyolultabb, mint a mai magyar.
Nem tudjuk, miért változik a nyelv, de fontos, hogy elutasítsuk az ezzel kapcsolatos tévhiteket: a nyelv nem romlik és nem javul; nem egyszerűsödik és nem bonyolódik; nincsenek benne sem szükséges, sem fölösleges elemek. A nyelv gyors vagy lassú változása sem tükröz semmilyen jó vagy rossz dolgot.
A nyelv rendszerében bekövetkező változások szabályosak, de nem indokolhatók a kultúra vagy a történelem változásaival. A nyelvrokonság bizonyítása ezért általában nem visz közelebb a kérdéses népek kultúrájának, gondolkodásmódjának megismeréséhez.
A nyelvekben - legalábbis az elmúlt hatezer évben, amióta adataink vannak - nincs fejlődés vagy hanyatlás, nincs nyelvromlás vagy nyelvjavulás.
A változások lassan, de biztosan működnek minden nyelvben. A változás éppoly biztos jele egy nyelv életének, mint egy élőlény esetében az anyagcsere meg a növekedés. A klasszikus latint azért nevezzük holt nyelvnek, mert kétezer éve nem változik. Pompásan bebalzsamozott halott, de halott. A századok során ennek a kivételes vonásának megvolt a pozitív szerepe a tudomány világában, főleg a nevezéktanban: az anatómiai atlasz vagy az állat- és növényvilág rendszertana épp ezt a biztos állandóságot követelte meg. Az élő nyelvek azonban változnak, térben is, és időben is.
A nyelvet (...) nem kell óvnunk a változástól, mert az minden nyelvben természetes jelenség. Egyébként hiába is szállna szembe vele valaki vagy valamilyen hatóság, mert a nyelvet beszélők közössége dönt minden új jelenségről. Ha elfogadja, akkor azt sajnálhatjuk éppen, de mást nem tehetünk, mint hogy ebbe beletörődünk. Aki a nyelvi fejlődéssel akar szembeszállni, az egy szellemes megállapítás szerint Xerxészhez lesz hasonlóvá, aki megkorbácsoltatta a tengert, amikor egy vihar a hajóhadát összezúzta.
A nyelv (...) belső változásait általában nem lehet megváltoztatni. A nyelv (és vele együtt a nyelvszokás) nagyobb úr, mint a nyelvész.
A nyelv nem egy hatóság által törvénybe iktatott protokoll, sokkal inkább egy wiki, ami író és beszélő milliók közreműködésével épül, akik szüntelenül a saját igényeik szerint hajlítják, miközben feltartóztathatatlanul öregednek, meghalnak, majd felváltják őket a gyermekeik, akik a maguk céljára formálják tovább.
Minden nyelv az egyszerűsödés útján halad, azaz a jelentés maximumát kívánja kifejezni minimális hangtorlódással. Ezért van az, hogy a legrövidebb szavak a legősibbek, a leginkább korrodálódottak.
Mint minden, ami az ember sajátja, a nyelv is változik, és nyelvi tisztaságra törekedni éppoly értelmetlen, mint faji tisztaságra.
Jönnek-mennek a szavak, divatoznak, leáldoznak, el is bújnak, mutatják is magukat, segítenek is, meg nem is. Ahogy mindig. Ahogy a szél, nem az a fényes, hanem ez a matt, elém fúj szavakat és szövegeket, fogom őket szemrevételezni, ad notam: bolond lyukból bolond szél fúj.
Ha te sem tudsz azonosulni a modern nyelvújításokkal (köszcsi, puszcsi, szupcsi), akkor van egy tanácsom neked: ne bántsd a "kortárs magyar nyelvészeket", bízz a természetes kiválasztódásban.
Facebook
Pinterest