Nem félek a haláltól
A haláltól nem félek, de ha már itt vagyok, legalább szeretném megélni az örök életet.
A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek.
Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derűs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tűnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok.
A halál semmi. Nem félek a semmitől. De a múló idő, az valami más. A múló idő megrémít. Rémítő a gondolat, hogy a kislányom felnő. Nem tudok szembenézni azzal, hogy a fiam erősebb lesz nálam, és ő segít majd nekem felmenni a lépcsőn. Rettegek attól, hogy rá kell majd néznem a felnőtt gyerekeim arcára, miközben rosszabbul látok majd, mint most.
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Ölelj meg engem, Istenem,
már föl akarom adni
az örök ellenállást,
már meg akarok halni.
(...)
Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De mikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem.
Nem félek attól, hogy megsebeznek. Nem félek a haláltól, ez a fegyverem.
Nem félek a haláltól, mert úgy érzem, ha majd valóban előtte állok, már nem fogok gondolkodni.
Mily szörnyű bajt bocsájtsz rám,
mily rettentőt, ha rágondolok, Ámor,
nem félek a haláltól,
gyötrelmeim végét csak tőle várván. (...)
Így hát az élet öl meg,
amíg a halál visszaadja éltem.
Hallatlan, hogy e létben
élet s halál engem miként gyötörnek!
Nem mindenki hagyja el ezt a földi nyomorúságot szerencsétlenül, összezavarodva. Ethel Waters mondta: "Nem félek a haláltól, drágám. Voltaképp, valahogy már várom is. Tudom, hogy az Úr átöleli ezt a nagy kövér verebet".
Facebook
Pinterest