Metafora
Mindig megvan a kockázata annak, hogy egy hullám éppen rajtad törik meg, és maga alá gyűr. Mégis, az egyetlen lehetőség, hogy ne zúzzon össze a feléd közeledő hullám, ha egyenesen ráúszol a háborgó, megtörő vízre. Ilyenkor az ösztöneink ellen megyünk, és félelmetes érzés lehet, de ez van: ússz be egyenesen a megtörő hullámba, merülj alá és ússz át alatta vagy ugorj át felette, mert arra nincs mód, hogy teljesen elkerüld. Megpróbálsz visszafordulni és elmenekülni, de hiába is menekülnél - a hullám idővel elkap és visszahúz. Muszáj szembenézned vele, és keresztülmenned rajta, hogy magad mögött hagyhasd. És mi vár a hullámtörésen túl? Áldás. Súlytalanság. Béke és csönd, tested erőfeszítés nélkül lebeg a sima víztükör tetején, előtted a nyugalmas, szétterülő kékség.
Az emberi lélek olyan ládika, amelyből mindig kipattanhat egy bohóc, grimaszokat vágva és a nyelvét nyújtogatva, de vannak olyan helyzetek, amikor ugyanez a bohóc csak bámul ránk a ládika pereme fölött, és ha azt látja, hogy történetesen úgy cselekszünk, ahogy jogos és tisztességes, akkor elismerően biccent, és eltűnik, miközben arra gondol, még nincs minden veszve.
A halottakban nincs vér, bár azt nehéz megmondani, hogy hová is lesz belőlük, talán megsűrűsödik az erekben, és azért nem folyik többet ki. Talán porrá is szárad kis idő múltával, ahogyan elillan belőle a nedvesség, mert a nedvesség az élet, a halál meg az, amikor kiszárad minden.
Mindig csodálattal néztem, ahogy a tus szétszalad a vizes akvarellpapíron. Most az arcom a papír, a fájdalom festi rá a portrét.
Sok régi monda beszél elsüllyedt városokról, amelyek most a tenger fenekén fekszenek. Holdfényes éjszakákon néha lelátni a tengeralatti palotákra, márványterekre; és végzetes órán a tengermélyi harangok hangját is lehet hallani. Egy ilyen elsüllyedt várost hord magában minden ember.
A halált kapcsolóként képzeltem el: kikapcsolja az összes fájdalmat és zajt, kiradíroz mindent.
Gondolj egy almafára! Az almafa egyetlen célja az életben, hogy almát teremjen. Az almafákat nem érdekli, hogy szeretjük-e az almát, vagy sem. Szintén nem foglalkoznak azzal, hogy almalevet, almaszószt vagy almás majonézt készítünk majd azokból az almákból, amiket teremnek. Egy almafa soha nem kérdezi magától, "vajon hány almát fogok eladni?" vagy "mit kapok ezekért az almákért cserébe?", mert akkor pusztán azzal, hogy azon a végtelen számú lehetőségen kezd gondolkodni, amit majd az almájával kezdhet, elvonja a saját figyelmét a fő feladatáról: arról, hogy almát teremjen.
Senki nem szereti egyformán a csoki-vanília jégkrém mindkét felét. Vagy a csokisat eszed szívesebben, vagy a vaníliásat. Ha szerencséd van, olyan emberrel eszed a jégkrémet, akivel meg tudtok egyezni, így az egyikőtök csak csokisat, a másikótok csak vaníliásat kap.
Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.
A halál egy elefánt, a tekintete fáklya, a horpasza rettenetes, habos. Iszonyú bestia.
Facebook
Pinterest