Megfelelési kényszer
Annak, aki igazi kritikai érzék nélkül folyton bírálni kénytelen, mindig oldalvást jár a pillantása, hogy mások mit mondanak.
Hatalmas a különbség aközött, hogy őszintén változtatni akarunk az életünkön, és aközött, hogy azt érezzük, csak azért kellene változtatnunk saját magunkon, hogy mások elfogadjanak és beilleszkedjünk a társadalomba. Hová sorolod magad e két szélsőség között?
Akkor válik valaki igazán sikeressé, ha már nem akar senkinek megmutatni semmit, leginkább csak önmagának.
Kerüld az olyan embereket, akik a saját kedvükre akarnak használni, akiknek nem jelezheted a határaidat! (...) Önmagaddal szembeni kötelesség a határaid tisztelete, és ha ezt valaki megszegi, az nem tisztel téged. Inkább tartsanak bunkónak, minthogy megfelelni próbálj olyan elvárásoknak, melyek megsemmisítik az emberi méltóságodat. Ha tiszteled magad, akkor automatikusan nem leszel prédája azoknak, akik nem tisztelnek. Ha ezzel embereket veszítesz, ám legyen. (...) Nincs people pleasingelés, mert ez az egyetlen szerencsétlen életem van, és ezt nem azzal akarom tölteni, hogy kikönyörgöm az elfogadást.
Tegyétek azt, ami boldoggá tesz! Egyszerűnek hangzik, mégis olyan nehéz, mert kevesen teszik meg. Félelemből élünk. Másokért élünk, a reményeikért és az elvárásaikért. Azt tesszük, ami másokat tesz boldoggá.
Némileg mindenkinek más az igazi férfiról alkotott definíciója - egy kicsit több ebből a tulajdonságból, egy kicsit kevesebb abból, azonban a recept mindig ugyanahhoz a lehetetlen ideához fog vezetni. Egy emberi lény sosem tudna megfelelni azoknak a normáknak, amelyeket leírtunk. Megközelíteni is kevesen tudják.
Egy olyan társadalomban, amelyben minden időnket és energiánkat arra fordítjuk, hogy alkalmazkodni tudjunk, (...) nincs szükség semmiféle neuropszichológiai rendellenességre ahhoz, hogy meglássuk, hogy magunk körül mi minden beteges. De tény, hogy néha az a legjózanabb megoldás, ha valaki egyszerűen beleroskad mindebbe.
A viselkedésünket az erős helyzetek sokkal inkább képesek formálni, mint ahogy azt gondoljuk.
Könnyű azt adni mindenkinek, amit kér tőled. Amit elvár. A gond csak az ezzel, hogy egyhamar elfelejted közben, hol kezdődik az igazi éned, és hol folytatódik a hamis. Azaz lényednek az a része, amelyik mindenkinek, mindenkor meg kíván felelni.
A valódi, őszinte út az egyetlen, amin érdemes járni. Az egyetlen, amin valódi eredményeket érhetsz el. Suskus nélkül, megalkuvás nélkül, magyarázkodás nélkül. Elvárások, megfelelési kényszer nélkül. Őszintén magaddal és másokkal.
Egyszerűen nem tudok elképzelni olyan gyereket, akinek jót tesz a szigor, a fegyelem, az önmagáért való rend, a követelményektől és a megfelelési kényszertől összeszűkült gyomor.
A megfelelési kényszer a gyors sikerről szól. Azért akarsz másoknak megfelelni, hogy kapj egy gyors elismerést. Szeretnéd másoktól azt hallani, hogy "köszi, de jó voltál". Szeretnéd, ha megdicsérnének. Szeretnéd, ha mindenkivel kiegyensúlyozott lenne a kapcsolatod, ha nem lennének összeütközések, sem olyan emberek, akik neheztelnek rád. Olvasd gyorsan megint végig ezeket az elvárásokat, lehetségesnek tűnik, hogy mindegyiket megvalósítsd? Ugye, hogy nem? Mégis mennyi idő és energia elmegy azzal, hogy másoknak próbálsz megfelelni, míg a saját érdekeid, céljaid, vágyaid háttérbe szorulnak. Te magad szorítod háttérbe őket
Hol a határ az igényesség, a maximalizmus, a kötelességtudat és a megfelelési kényszer között? Nem egyszerű megállni, hogy ne tegyél még többet és többet, ha így vagy bekódolva: te legyél a legokosabb, a legjobb.
Facebook
Pinterest