Mások hibáztatása
Bármit tartogasson is a jövő, bármilyen döbbenetes változások jöjjenek is a jövő évben, a jövő évtizedben vagy a jövő évszázadban, mi valószínűleg nagyjából ugyanazt tesszük majd. Másokat hibáztatunk a bajainkért, bonyolult fantáziavilágot építünk, hogy ne kelljen szembenézni bűneinkkel.
Szeretjük azt hinni, hogy minden eseménynek van egy felelőse, mert így könnyebben tudjuk értelmezni a világot. Olyan makacsul ragaszkodunk ehhez az elképzeléshez, hogy néha saját magunkat hibáztatjuk, csak azért, hogy hibáztathassunk valakit. De nem tarthatunk mindent az irányításunk alatt, sőt az is lehet, hogy senki sem irányít.
Ha valóban szeretnénk megváltoztatni a világot, meg kell értenünk, hogyan működik valójában, és el kell feledkeznünk arról, hogy bárkit is pofán vágjunk.
Még a saját hibájáért is kevés ember vállalja készséggel a felelősséget, nemhogy azért, amihez semmi köze.
A pszichológiai immunrendszer azon munkálkodik, hogy ne utáljuk magunkat túlzottan a kudarcainkért, a sikereinkért viszont magunknak tulajdonítsuk az érdemet. Így hajlamosak vagyunk balfogásainkért az égvilágon mindenki mást hibáztatni.
A világon a legjobb kifogás a hibáztatás. Feljogosít minket arra, hogy korlátoltak és kicsinyesek maradjunk anélkül, hogy bűnösnek éreznénk magunkat.
Az emberek a gondjaikért hajlamosak másokat okolni. (...) Ha meg akarjátok ismerni a körülöttetek létező világot, akkor meg kell értenetek, hogy azért nem vagytok tudatában saját teremtő tulajdonságotoknak, mert tökéletesen beleéltétek magatokat az éppen aktuális szerepetekbe!
Apáinkból még több is van bennünk, mint szeretnénk. Éppen azokért a dolgokért hibáztatjuk őket, amelyekben mi vagyunk a vétkesek, még ha nem is tudunk róla.
Kiegyensúlyozottak leszünk, ha nem keressük többé azt a személyt vagy körülményt, akit vagy amelyet hibáztathatunk, ha az életünk nem egészen úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Ha másokra hárítjuk a felelősséget, azzal nem érjük el a hőn áhított boldogságot.
Könnyebb és fájdalommentesebb hibáztatnunk a másikat, mint szembenézni a saját hibáinkkal, sőt bűneinkkel. De ha a szándék meg is van arra, hogy elsősorban magunkkal foglalkozzunk, és tárjuk fel a saját felelősségünket, olyan gátak, lelki sorompók, masszív védelmi rendszerek akadályoznak, hogy sokszor közelébe sem kerülünk az igazságnak.
Az elégedetlen embernek nehéz épp azt, aki legközelebb áll hozzá, azért, ami miatt elégedetlen, nem hibáztatni.
Akinek megromlik a párkapcsolata, többnyire hajlamos a másik felet hibáztatni. Világosan látja, miben kellene a másiknak megváltoznia ahhoz, hogy működjék a kapcsolat, de igen nehezen ismeri fel, mivel járul hozzá ő maga a problémák kialakulásához.
Facebook
Pinterest