Lovaglás
A ló hátán van a földi mennyország.
Csak mert tudsz egy lovon lovagolni, még nem jelenti azt, hogy bármelyiket megülheted.
Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk.
A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.
Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.
Gyakran hallja az ember, hogy egy verseny győztese az egész kör alatt beszél a lovához, áthízelgi azok fölött a hatalmas akadályok fölött. Mégis, ha valaki megkérné, hogy írja le azt a kört utána egy televíziós interjúban, az illető teljesen kuka lenne. Ezek a test emberei, és a test dolgában gondolkodnak, sokkal inkább otthon vannak a lovak világában, mint az emberekében, és senkiben nem bíznak, aki egy kicsit is tanult, mert mellettük kevésnek érzik magukat. De ne becsülje le őket. Attól, hogy nem művészei a beszédnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek mély érzéseik.
Lovagolni olyan, mint egy gyors motoron repeszteni, amelyik oda megy, ahová akar, nem pedig oda, ahová kormányozom.
Tudom, hogy a lovaglásban és a lovak körüli teendőkben sok kockázat van - mint ahogyan az élet más területein is. De kockáztatnunk kell, különben nem ér semmit az egész. (...) Ha nem teszed, mindig azon fogsz töprengeni, mi lett volna, ha...
Véleményem szerint természetes lovaglás nem létezik. Egyszerűen azért nem, mert maga a lovaglás egyáltalán nem természetes.
A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.
Facebook
Pinterest