Korlátok
A félelem egyaránt kihozhatja belőlünk a legjobb és a legrosszabb oldalunkat. Hiszen a félelem hatására, ösztönösen sokszor olyan önzetlen, sőt hősies tetteket hajthatunk végre, amelyeket korábban talán nem is feltételeztünk magunkról.
Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket - ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok! - közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza. Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sose jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább.
Aki magát korlátozza, minden bizonnyal másokkal is szívesen megteszi (természetesen csakis a jó erkölcs nevében), így akarja saját abbéli mély fájdalmát enyhíteni, hogy nem azt teszi, amit szeretne.
Bármely nagy vállalkozás és nagy kaland teljesítése fellelkesít, és mind a testet, mind a lelket a feltételezett korlátain átlépteti.
A félelem (...) fontos és jó érzés, ami segít kitapogatni a határainkat, sőt abban is segít, hogy meghaladjuk ezeket!
Vannak, akik szerint mindenféle keret, kötöttség, szabály elvetendő, én viszont úgy gondolom, hogy a hordónak az abroncs hasznos, mert a benne forrongó bort nem engedi szétfolyni, hogy hasznavehetetlen pocsolya váljon belőle.
Ha agyon is lövöd a legjobb barátodat, mindig tudd, mi az, amire már nem vagy képes.
Jól kell ismernie az embernek magát, hogy tudja, mi az, amire már nem futja belőle.
Facebook
Pinterest