Komfortzóna
A falak komfortzónák. Néha jó belebújni a csigaházba, holott pedig igazából nem jó. Sajnos.
Kérdés, hosszú távon tényleg kifizetődő-e mindig a járt utat választani a járatlan helyett. Hiszen mit tanulhatunk meg így magunkról hosszú évek alatt? Legfeljebb azt. hogy jól tűrjük a monotonitást. Vagy éppen azt, hogy rosszul, és előbb-utóbb valamilyen pánikbetegség, fóbia, hangulatingadozás vagy önbizalomhiány figyelmeztet rá, hogy valami még sincs rendben az életünkben, csak éppen nem tudunk rájönni, pontosan micsoda. Hiszen van egy viszonylag elfogadható állásunk, családunk, életünk. Eljárunk moziba, és végignézzük, mások hogyan lépnek túl a határaikon, és így 110 percbe sűrítve megkapjuk a szükséges borzongás- és meghatódásadagunkat. Esetleg még aznap este az ágyban elgondolkodunk azon, mi vajon hogyan reagáltunk volna a főhős helyében egy-egy helyzetben. Aztán másnap kelünk, és szépen vissza is térünk a mókuskerékhez.
Sokan nehezen birkóznak meg az élet kiszámíthatatlanságával, ezért próbálnak szokások mögé rejtőzni, ezért akarják lezárni komfortzónájuk határait.
Az ember azon az ösvényen szeret haladni, ami kitaposott és komfortos, mert arról tudja, hova vezet. Aztán, jó esetben, egyszer csak kiderül, hogy kéne ide egy böhöm nagy bozótvágó (mondjuk, terápia), mert ez az út a pokolba vezet, és át kellene küzdeni magunkat egy másikra.
Napjaink társadalmában az emberek igyekeznek elkerülni a kellemetlenségeket, és bár ez néha valóban jó dolog, nem mindig a legjobb megoldás. Ha valaki túl sokáig él kényelemben, annak megvannak a maga hátulütői. Ha folyton a kényelmet keresed, nem vállalsz kockázatokat, és egyre kevésbé érzed magad képesnek a céljaid elérésére. Szóval ha kipróbálsz egy új sportot vagy megtapasztalsz valami újat, az valójában jó dolog.
A felcseperedő nemzedék (...) megszokta a folyamatos jutalmazottságot, és azt is, hogy életét állandóan a komfortzónában töltse. Ám ez a személyes komfortzóna a XXI. századba átlépve - szinte észrevétlenül - csapdává vált és rájuk zárult.
Aki nem hajlandó legalább időről időre elhagyni kellemességekkel kipárnázott világát, bár egész életében folytonosan a kielégültséget választja, sorsa mégis a folyamatos kudarc és sikertelenség lesz.
A saját nézőpontok megkérdőjelezése, a komfortzónából való kilépés az egyik legnehezebb dolog a mindennapokban. Éppen ezért az emberek gyakran nem is teszik meg, pláne nem tudatosan.
Soha nem a kényelem szüli a sikert, vagy az, ha mindig a komfortzónánkban maradunk.
Ha valaki az egész életét a négy fal között és a komfortzónájában tölti, akkor abból nem lesz semmi. Ha állandóan a napi rutint követed, akkor nyilván nem lobban fel a láng. Sok élményt és tapasztalatot kell gyűjtened az életben ahhoz, hogy inspirálódhass. Muszáj mindig menned. Ha csak a tengerparton ülsz, az nem elég.
Hol vannak a határaim? És hogyan tudhatom meg, ha nem úgy, hogy megpróbálom meghaladni a határaimat? (...) Ezt a kérdést fölteheti - és meg is válaszolhatja - magának mindenki, aki elég szerencsés ahhoz, hogy saját komfortzónájából kilépve keressen valamit, ami kell neki.
Ma már tudom, hogy a fejlődés fájdalommal és a komfortzóna elhagyásával jár, és hogy a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim aktiválásához szükséges érzelem.
Ki kell úsznunk a komfortzónánkból, hogy egy hullám megváltoztassa az életünket.
A komfortzóna a kreativitás ellensége. A kilépés belőle megdolgoztatja az intuíciót. Cserébe új perspektívákat kapsz, és legyőzheted a félelmeidet.