idegen kultúra
Minél több időt töltesz egy távoli kultúra tagjaival, annál inkább rájössz, hogy ők sem marslakók, csak emberek, akik időnként szomjasak, boldogok, feszültek, magányosak. Ugyanazt érzik, mint mi.
Idegennek lenni bizonyára teher, de idegenkedni lehetetlenül közel egymáshoz: elviselhetetlen teher.
Másutt lenni jó, más világokat, más életeket megismerni, bennük részt venni vonzó, az ember valahogy tágasabban érzi magát, szelleme nyitottabb, lelke nyugodtabb, teste könnyebb lesz. Aztán persze hazamenni is jó (és majd újra elmenni is).
Egy sokszínű világban élünk. A pizza, a gyros, a szushi és az édes-savanyú mártás idegen kultúrák betüremkedései hagymából, szalonnából és paprikából álló univerzumunkba. És szeretjük őket! A paprika is magyar lett, pedig Amerikában őshonos. Az idegeneket nem szeretjük. Az a kérdés, hogy egymást itt Európában, ami nem egy túl nagy kontinens, nem túl sok emberrel, idegennek látjuk vagy sem.
A bulvársajtó (...) azokat a sztorikat kapja fel, amelyek valami számunkra idegen, érthetetlen, bizarr szokásról vagy hagyományról szólnak. Pedig a tradíciók, a társadalmi értékek mindenhol mások. A megértésnek, az elfogadásnak csak annyi lenne a nyitja, hogy ne a saját, európai értékrendszerünkkel akarjuk megérteni a másik kultúra mozgatórugóit.
Egy értelmes ember képes arra, hogy átálljon a fogadó ország tempójára. Ha folyamatosan lázadunk, és a megváltoztathatatlant akarjuk megváltoztatni, a saját utazásunkat tesszük tönkre. Ennek semmi értelme: inkább élvezzük azt, ha egy másik kultúrába csöppentünk, és engedjük, hogy az elringasson lassú, vagy éppen felgyorsult életével, különös illataival, zajaival.
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra.
Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerű szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltűrhető és a már el nem tűrhető közé.
Lehetetlen megjósolni, hogy más kultúrákból való emberek mit találnak figyelemre méltónak.
Egy idegen kultúrában az ember gyorsan visszafejlődik a gyermekkor függőségi állapotába.
A másság elfogadásának és tiszteletének rögös útján az első lépés olykor a hányinger leküzdése.
Facebook
Pinterest