Hasonlat
A kiejtés a nyelvtanulásnak egyik legnehezebb feladata; nyelvtudásunk egyik fontos próbaköve. Bár a szókincs és nyelvtan becsületes ismerete nélkül nem sokat ér, tudásunkat az első pillanatban mégis ennek alapján ítélik meg. Körülbelül azt a szerepet játssza képességeink elbírálásában, mint a külső a nők életében. A csinos nőnek megjelenése pillanatában mindenképpen igaza van. Később kiderülhet róla, hogy buta, unalmas, vagy éppen rosszindulatú, de az első csatát mindenképpen megnyerte.
Amit sokan használnak, az óhatatlanul elkopik és eltorzul. Az lenne meglepő, ha nem menne ki a formájából a kesztyű, amelyben reggel a nagymama húzná a vizet a kútról, délben a kamaszfiú szánkázna vele és este anyuka díszelegne benne az operában. Ilyen milliók által, millió célra használt kesztyű a nyelv. Természetes, hogy változik: enged és kopik, bővül és összeugrik. Elveszti szabályos alakját. Ott veszti el, ahol a legtöbben nyúlnak hozzá: a köznapi szavaknál.
A tévéhez antenna és adás kell, ám néha rossz az adás. Nem tudjuk, miért, de olykor egyszerűen nem működik. Ugyanígy van, amikor imádkozunk. Isten olykor erős, világos jelet küld nekünk. Jól átjön. Érezzük az összeköttetést, rá vagyunk hangolódva, közvetlen a kapcsolatunk. Máskor viszont legfeljebb annyit mondhatunk: "Nem megy, de legalább megpróbáltam."
Vonatot festeni pont olyan, mint rövid távon futni. Ha csak pillanatokra kihagysz, vesztesen távozol.
Egy történet olyan, mint egy mozgásban lévő vonat: mindegy, hol ugrik fel rá az ember, előbb-utóbb eléri a célját.
A vers a Föld útja a Nap körül. A vers a mindenütt folytonos, de sehol sem differenciálható függvény. A vers változó irányú, egymást inverz transzformációsorozatokkal beburkoló erőterek viaskodása egy telítetlen kontinuumban. A vers olyan, mint egy roló, mint egy ablakredőny, amelynek lécei a verssorok, átsüt közöttük a fény, s a roló mögött ott áll a költő és szárítkozik.
A véletlen, mely igen sokban látszik legelső rugó- s indítóoknak lenni, úgy áll az emberi főhöz, mint a földben lévő arany a bányászhoz, vagy hogy többet mondjak, az országúton fekvő gyűrű az utazóhoz; kiásó vagy felvevő nélkül egyik sem ér semmit: az arany föld gyomrában marad örökké, a gyűrű sárba tipratik.
Az erény olyan, mint a szépség: nem tudni, hol kezdődik és azt sem, hol végződik.
A szerelem olyan, mint a költészet, amely a régi tárgyhoz mindig új versformát talál ki.
Túl sok az információ, az adat és a tartalom. Kicsit olyan ez, mint amikor egy diétázó ember betéved egy cukrászdába, ahol vágyakozva nézi a kínálatot. Körülötte mindenki jóízűen majszolja a desszertet, ő mégsem ehet semmit. Tulajdonképpen az online világ is ilyen: állandó csábításban élünk.
A szerelem olyan mint a "szeret, nem szeret-virág", amely szirmát epedve tárja széjjel, ha jön az éjszaka és olyan mint az anemóna, amely egy lehelletre is becsukódik és egyetlen érintésbe is belehal.
Facebook
Pinterest