Hallgatás
Nem mindig könnyű megtalálni a megfelelő szavakat, ám ettől még részt vehetünk a beszélgetésben. Például úgy, hogy elkísérjük az embereket egy darabon, leülünk melléjük, meghallgatjuk őket.
Van úgy, hogy két ember egyetlen pillantással többet mond egymásnak, mint az olyanok, akik végigfecsegik az életüket.
A csönd bizonyos értelemben olyan, mint a köd, aki benne sétál, eltévedhet... minden korszaknak, kultúrának, értékrendnek megvan a neki megfelelő csendminősége, és akik a csendben szeretnek sétálgatni, gyanútlanul átkerülhetnek abba a másik csendbe, amely már nem az ő koruké.
Amikor egy kérdésre nem adható helyes válasz, akkor csak egy becsületes eljárás marad... A szürke zóna az igen és a nem között. A hallgatás.
A legjobb párbeszédekben nem az a lényeg, amit mondunk, hanem amit hallunk.
Van hallgatás,
Mely hangosabb, mint bármi más,
Mint omló bányák siket dobbanása,
Mint barmok ordítása,
Mint vihar, amely nem szűnik soha,
Mint a haldoklók sikolya,
Van hallgatás, mely sokkal rémesebb,
Kiáltóbb és félelmesebb,
Mint hogyha lánc sír, vagy ha bomba robban...
Így hallgassunk. Vagy ezeknél is jobban.
A csend nem gyógyít meg. A csend elmélyíti a sebed, és elfertőzi. Úgyhogy ez az út nem járható. Beszélni kell. Mondani kell. Ordítani és üvölteni kell. A falon át, jó hangosan.
Légy türelmes hallgató - ezzel nyeri meg a csaló a játszmát, nem a gyors beszéddel.
Szeress hallgatni, hogy meg tudjon érni szívedben az a gondolat, melyet már kimondani is érdemes.
Facebook
Pinterest